Vámos Hang György: Australopithecus africanus, avagy képzett válaszlevelek egy képzelt – ausztrál-magyar, disszidens írónő – személyhez

I.

egy képre, mondhatnám képes feledre, midőn vonatablakon kidugtad, így jelezve: meg sem érkezésemet.

ez a vonat már elment.
–  sajnos csak Veled!
 
ahogy ablakon át kidugtad:
tovatűnik formás múltad
–  nem hív, nem integet!
 
meglehet,
ezért, hogy én sem nyújtok kezet,
–  hisz miért markolnám a szelet?!
 
eltűnsz, suhansz magadban,
de még is mozdulatlan,
a rendező-pályaudvaron,
mikor, mint a részegek
éjem eltűNŐcske kirabolt,
sebtében csomagolt
batyui közt ébredek.
 
csattanások, csikorgások,
érkezések, távozások fosztogatnak:
 
„vigyázat! a síneken tolatnak!”
 
utasa vagy magadnak
megváltottál, mint jegyet…
 
–  most miért furcsállod,
hogy Te vagy, aki áll ott,
–  s én megyek!
 
Ég Veled!  

II.

Máramaros zöldben ausztrál magyar ír ……….

(profán a hon (hon’ meg nem..?) vágy okán)

vágyaddal

ritkán lakott…

–  szép a zöldje,

ahogy a szíved földje,

csusszanva, űzőn,

álom-bozóttűzön,

ébren-füstön,

óceánon átrohan.

–  száraz dal,

magod

fogan.

itt-ott.

tart

a nem akart

légyott.

–  hagyd hát Mr.Lance-t!

–  mondd csak, mi a francot

keresel Te még ott?

III.

intern naci

(hazafutáshoz…)

ausztrál                         
magyar
ír
 
„Jót s Jól!'”
 
figyelem s becsülés jár Neki:
–  megilleti!
 
az frusztrál: jut-e?
 
(bár köztünk is sok
magyar
             ír
                 ausztrál….
–  úgy értem:
ugrál,
          ugrál,
                    ugrál…
 
–  hogy fut-e?)