Oláh Károly: [tornyok lábánál dübörög…]

tornyok lábánál dübörög a környék ringatag falak mögött
elhagyott macskák
nyávogás a tetőn
és azok az éles karmok
a nyílt udvaron mindenki
jön-megy siet s közben naponta ötször hallom a koránt
erkélyem alatt rozsdás kerékpárok égő kukák
szomorú emberek menetelnek
süket emberek sikoltoznak ijesztő kölykök összezavarodott tinik néhány öregfiú férjhez való lányok egyedülálló hölgyek …
sír a tollam mondják én vagyok az árnyak költője ezer verset pörgetek rajzolok arcodra
alig hangsúlyozott szavakkal
én el tudom képzelni hangod a sötétben ahol belső sikolyaid összeütköznek
látom mikor tested délibábja újraéled a távoli fények középén …
másra mosolyogni nehéz
tudom én pedig nekem annyi mindent ágyazott be az ég kékje
mint neked …
elűzöm a nyomorúság spektrumát mert fel kell találnunk újra az életet
elindulok csak úgy mezítláb
lássuk ki tart velem …

Oláh Károly verse legutóbb a Szöveten: