nem vagyok szaracén harcos
sosem sem voltam isten ostora
mindig kegyes volt velem a sors
pedig sokszor voltam vele… én ostoba
ott voltam mikor jég hátán koronáztak királyt
szemem látta kárpát bérceit
mikor bérencek pribékek fosztogattak
csendben maradtam mert élni akartam
jártam a gázkamrák mélyen
katakombák sötétjében
láttam ketté hasadni a posztot
ettem az asztalról lehulló morzsát
építettem piramist templomot
kovácsoltam damaszkuszi pengét
voltam vándor letten koldus szeretetre éhező
most sem vagyok más csak egy érző ember
egy cigány csupán
Oláh Károly verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?