Köves István: Sitt lett

A városrész, a kerület, a főútvonalak neve még megvan,
de a mellékutcák két oldaláról a házsorokat egy hatalmas
borotvával lemetszették, vagy tán sziszegő lángszóróval,
mint a tévéhíradókban, s ezzel el is tűnt a környékünk,
eltűnt a múltunk, mintha eldobható lenne, nyomtalanul,
a hűs lépcsőházak, a szellős kapualjak, a foghíjas padok,
eltűntek gyermekéveink, tégláról téglára darabokban,
szótlan széthordták, közönyösen: sitt lett az ifjúságunk.
Nem is a helyükön terpeszkedő tunya toronyházakkal
van bajom, dehogy, csak bámulok én múltam eltűntén, 
mi mást tehet a költő szülőhelyén, szülőhelye helyén,
csak nézek vissza, merengve és könnybebarnult szemmel
a helyre, hol még hibázhattam, hol még volt megbocsátás.