2024.07.16.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Földi Erzsébet: A hűség védjegye (2.)

Földi Erzsébet: A hűség védjegye (2.)

8 min read
1945. október 18-án a szerelvény Kiskunfélegyháza felől megérkezett Szabadkára. Csontsoványan, gyengén, szinte kisebbre zsugorodva, de már a saját lábadon vánszorogtál a menetoszlopban és Szabadka kitárta feléd a szívét. Hazaértél...

Mert vége lett! Előbb a háborúnak, aztán a hadifogságnak. Elindultatok HAZA!

Tifuszban, nagybetegen múltak a végtelen, kínkeserves napok a vonaton. Egy barátod állt melletted őrségben és segített, hogy életben maradj.

1945. október 18-án a szerelvény Kiskunfélegyháza felől megérkezett Szabadkára. Csontsoványan, gyengén, szinte kisebbre zsugorodva, de már a saját lábadon vánszorogtál a menetoszlopban és Szabadka kitárta feléd a szívét. Hazaértél…

Egyelőre erősödnöd kellett, visszaszokni a mindenkori családi környezetbe, a mindennapokba.

A élet lassan rendeződött körülötted.

Šibalić úr újra alkalmazott a kenyérgyárban, munkád és jövedelmed volt, családod és barátaid körében újra otthon érezhetted magad. A gyár államosítása után továbbra is ott maradtál, mint tisztviselő.

Az épület sarkán kenyérüzlet működött, ahol leendő édesanyám mérte a kenyeret. A napi forgalommal az irodában kellett elszámolnia, így ismerkedtetek meg és sodródtatok lassan a házasság felé.

Anyu fiatal volt, helyes, dolgos, vágott az esze, természetes, hogy megakadt rajta a szemed. Kilenc évvel idősebb voltál nála, szerettél volna megállapodni, családot alapítani.

Anyunak komoly értelemben vett udvarlói nem voltak, vagy aki mégis, már régen más közegben élte a sorsát.  Neked előbb sem volt sokat ígérő, komoly kapcsolatod, a háború után, hátad mögött a harctér és a fogság nehéz emlékeivel nem volt kedved kalandokba bocsátkozni.

Kettőtök közül anyu volt a gyakorlatiasabb, te erőteljesebben hajoltál az érzelmek felé.

Amikor a napi munkaügyi találkozásokon kívül már közös programot is csináltatok – moziba mentetek, sétálgattatok, beszélgettetek – sor került a közös jövő megemlítésére. Helyesen tettétek, hogy megbeszéltétek a körülményeket és nem hebehurgyán ugrottatok a közös életbe. Tudtátok, hogy a családalapításhoz szükség van bizonyos anyagi háttérre. A te fizetésed több volt, anyué valamivel kevesebb.

Te kérdeztél: – Mit gondolsz? A fizetéseinkből ki tudunk majd jönni?

Anyu válaszolt: – Szerintem igen. Egyébként majd addig nyújtózkodunk, ameddig a takaró ér.

Odahaza bizonyára beszéltél a szándékodról. Édesanyád természetesen kíváncsi volt, ki is az a „péklány”, aki a legidősebb fia választottja. Kenyérvásárlás ürügyén megjelent a kenyérüzletben („kobajagi”). Persze, szerét ejtette, hogy jövendőbeliddel szóba elegyedjen. Bemutatkozott: ő az édesanyja a Gyuri fiúnak, aki a gyárban dolgozik.

Anyám – önmagához híven – felröppentett egy apró fullánkot: – Gyuri nem tud kenyeret venni és hazavinni, ha már itt dolgozik? Miért kell ezért magának külön bejönni a városba?

Nos, nagyanyám kitűnően leolvasta az embereket. Rögtön látta, hogy ez a lány határozott egyéniség, nem hagyja magát. Valószínű, hogy nem lesz rózsaszínű cukorbaba, kirakati díszlet, hanem önállóan gondolkodó, biztos társ. Tiszta, rendes, dolgos, pedáns – talán nem is rossz választás.

Anyu még nem járt nálatok bemutatkozó látogatáson és nem ismerhette meg személyesen édesapádat,

aki 1947. március 14-én elhunyt. Így az eljegyzéseteken csak nagyanyám volt jelen.

Cserepes virágot hozott ajándékba. Ekkor találkozott először jövendő nászasszonyával, Rozika nagyanyámmal.

(Egyébként a nászasszonyok a későbbi találkozások során, családi ünnepek alkalmával sokat beszélgettek egymással, idézték a múltba tűnt ifjúságot, a bálok, házi mulatságok hangulatát, illetve a Mámival töltött éveket. Barbulovics nagyanyám nemegyszer elismerte: Rozika nagyanyám talán a város legszebb lánya volt hajdanán…)

Tehát megtörtént az eljegyzés. Ebéd után felhúztátok egymás ujjára a karikagyűrűt, este pedig színházba mentetek, megnéztétek a Csárdáskirálynőt.

(Házasságkötésetekről az édesanyámról szóló történetben szeretnék írni.)

Családos emberként vállaltad a felelősséget családodért, a gyermekeidért, akik megérkeztünk közétek, előbb én, majd a húgom. Boldog voltál. Egy percig sem bántad, hogy lányoknak születtünk.

Pici koromban sokszor dajkáltál és énekelgettél nekem, ha nem akartam éjszaka aludni, pedig kora reggel keltél, hogy dolgozni menj.

Az irodai munkádon kívül továbbra is ellenőrizted a kültelki pékségeket. Biciklid hűségesen szolgált télben, nyárban.

Olykor vicces történeteknek voltál fül- vagy szemtanúja. Beszámoltál róluk anyunak is.

Egy téli estén Vörösfaluban a környékbeli férfiak szokás szerint a kemence köré gyűltek, kicsit „sedizni” és beszélgetni. Hirtelen felpattant a kilincs s az ajtón beugrott az alacsony péksegéd. Csak bő gatya és pékkötény takarta a testét. Fagycsípte, vörös arccal, bozontos, vörös-göndör hajával elrikkantotta magát: – Huh, ala je zima!

A jelenlevők torkán akadt a szó, megrökönyödve bámulták a váratlanul betoppant, fura alakot. Azt hitték, az ördög ugrott közibük. Egyikük úgy megrettent, hogy lassan felállt és halkan megszólalt: – Ja iđem kući jer sam se usr.o!

Kis intermezzo, ami emlékezetessé teszi az egyébként egyformán gördülő hétköznapokat.

Sokat túlóráztál. Előfordult, hogy késő estig bent kellett maradnod. épp csak aludni jöttél haza. Ilyenkor anyu ebédet vitt be neked. Amíg kisebbek voltunk, s hogy láss minket is, mindkettőnket belerakott a gyerekkocsiba, aztán útközben így levegőztetett, sétáltatott.

Amikor felcseperedtünk, mindig szívesen bementünk a munkahelyedre. Felleltároztuk az irodai kellékeket: blokkok, papírok, indigó, grafit- és tintaceruzák, törlőgumik, hegyezők, tintatartó, tollak, tollszárak, számológép. Az íróasztal fiókja volt a legvonzóbb, mert mindig találtunk benn egy darab másnapos kenyeret. Ez volt számunkra a mesebeli madárlátta kenyér, az igazi csemege.

Szeretted a másnapos kenyeret, mert laktatóbb volt a frissnél, de lehetséges, hogy a fogságban megrögzült szokás bújt meg mögötte: jó, ha van egy kis tartalék.

Odahaza ugyanígy eltettél a sütött kalácsból, a felkínált cukorkából. Nem magad miatt. Azért, hogy ha a többi elfogyott, nekünk legyen néhány falatnyi rezerva.

Később, amikor már kevesebbet túlóráztál és voltak szabad délutánjaid, eljártál édesanyádhoz vagy fivéreidhez. Munka mindenütt akadt, segítettél nekik. Fát vágtál, szenet hordtál, bekészítetted a tüzelőt, az ivóvizet, vagy részt vettél az építkezésen, ha valamelyikük bővítette vagy felújította az otthonát. Ilyenkor nem mentünk veled, mert anyu és nagyanyám varrtak, mi meg játszottunk a házbeli gyerekekkel.

Leginkább biciklivel közlekedtél. A kerékpár számodra vagyontárgy volt, ezért rendszeresen megszerelted, tisztogattad. Érdeklődéssel néztük, milyen türelmesen, odafigyeléssel, precízen dolgozol. Közben édes-bús katonadalokat dudorásztál, vagy énekeltél, amiket szívesen hallgattunk és sokat közülük mi is megtanultunk. Jó hallásunk volt és kellemes hangunk, ezeket az adottságokat neked köszönhettük.

A család, az otthon számára őrizted meg a legtöbb szabadidőt. A foglalkozások több szempont szerint váltakoztak. Voltak hétköznapi-mindennapi tevékenységek, vasárnapi programok és ünnepi történések.

A környéken, a városban gyalogosan közlekedtünk, de vittél minket kerékpáron, sokszor villamosoztunk, utaztunk vonaton, és kipróbáltuk a hajókázást is.

A hétköznapi és gyalogos séták a környékhez és egyszerű szórakozásokhoz kötődtek. Vízért mentünk a Kiserdőbe, az ártézi kúthoz, Farkas dédanyámnál és Csajkás Julisnál a disznókat etettük, megcsodáltuk a kertet és a virágok illatát, időről időre Julisnál mángoroltunk.

A Piri placcon új „nejlonkút” működött, amit eleinte senki nem kedvelt. A placc játéktér volt, s a „modern” kút megzavarta eredeti rendeltetését. Egyszer sárkányt eregettünk itt veled, sok gyerek összegyűlt és szurkolt a játék sikeréért. Mi kimondhatatlanul büszkék voltunk rád, hogy mestere és főhőse vagy az eseménynek, de az is imponált, hogy lány létünkre „fiús” játékban szerepelhetünk.

A Szulovszki ház előtti terecskéről látszott a Városháza tornya, a felvillanó piros- és zöld lámpafény jelezte a negyed- és az egész órák múlását. Állami ünnepeken a tűzijátékot is innen szemléltük.

Ha besétáltunk a városba, valamelyik park padján megpihentünk, aztán indultunk vissza, a Piactéren át.

Mi, gyerekek mindig elöl, kéz a kézben, ti mögöttünk, leginkább karonfogva.

Néha moziba mentünk, ritkábban színházba. A címek közül néhányra ma is emlékszem: Gül Baba, Bál a vízen, illetve a Marica grófnő és a Csárdáskirálynő.

A rokonokhoz is többnyire gyalog mentünk, akik városszerte laktak. Ha a Villanytelep előtt elhaladtunk, okvetlenül megálltunk a kerítés oldalában, a csobogónál. Még nem értünk fel a vízig, te emeltél fel minket, hogy oda-vissza, ha kell, ha nem, megkóstoljuk a szünet nélkül szökellő friss, hideg vizet.

Előfordult, hogy a bicikli is szerepet kapott rövidebb kirándulásainkon. A vázon gyerekülés volt, amit kezdetben csak én bitoroltam, később átadtam a helyet húgomnak, s én a csomagtartón kapaszkodtam.

Egész úton csacsogtunk, kérdezősködtünk, te pedig türelmesen meghallgattál és válaszolgattál.

Menet közben szellő simogatta az arcunkat, kócolta a hajunkat és boldogok voltunk.

Nagyon szerettünk villamosozni. Nyáron nyitott kocsik is közlekedtek és külön élmény volt elsőnek meglátni a távolban felsejlő ezüstös víztükröt. Palicson voltak rokonaink, de nyáridőben inkább a Nagystrandot részesítettük előnybe, ahol a lubickolás után napfényben vagy árnyékban lehetett pihenni és falatozni. Itt minden jólesett: rántott csirke, szalonna, sonka, kolbász, vajas kenyér, paradicsom, paprika. A gyümölcsök közül leginkább almát vittünk, mert nem törődött össze és szomjat is oltott.

Megtanítottad, hogyan lehet vizes homokból tornyokat „csöpögtetni”. Ha időnként megszórtuk száraz homokkal, versenyezhettünk, kié lesz magasabb? Építettünk igazi homokvárat is, alagutakkal, bástyákkal. A várfokára irinyó zászlót tűztél. Faágból és papírból szerkesztetted, lengett a nyári fuvallatban.

Sokszínű volt a nyár a kék éggel, a zöld tóval, a parton a hatalmas fenyőkkel, alattuk sok lehullott tűlevél és gubacs. Akkoriban fehérek voltak a kabinok és szinte tündököltek a ragyogásban.

Egy délutáni fürdőzés alkalmával picinyke felhő jelent meg az égen. Anyu máris indult kifelé a vízből, te még úszkáltál volna. Aztán mégis szedelődzködtünk és mire a felhő eltakarta a napot, épp beértünk az öltözőbe. Olyan jégeső kerekedett, hogy percekig kopogott a kabinok falán és utána a homokot beterítették az apró jéglabdacsok. A levegő lehűlt, szerencsére volt nálunk kötöttkabát.

Évente egyszer kimentünk az állatkertbe, ahol az állatok elhelyezése nem változott. Általában szűk ketrecekben járkáltak fel-alá, néha elnéztek a távolba, nem törődtek a bámészkodókkal. Voltak közöttük félelmetesek, szelídek, érdekesek, de mindenképpen tisztes távolságból szemléltük őket.

Olykor épp etetés ideje következett. A nagymacskák türelmetlenül várták az adag húst, mások szénát, fűnyalábot kaptak, ismét mások kukoricát, darát, kenyeret.

Számomra a legkedvesebb helyszín a vízimadarak taván átívelő kis híd volt. 

Záráskor kolompoltak, ilyenkor el kellett hagyni az állatkert területét. Kisétáltunk a partra. A Nagystrand volt a végállomás. Itt szálltunk fel a villamosra, amely körbe fordult és indult vissza, a város felé.

 A vasárnapok jellege mindig kicsit más volt. A Szent Kereszt templomban részt vettünk a diákmisén. Hazafelé betértünk a Kiserdőbe, ahol a focipályán meccset játszottak. Váltakozva mindig annak a csapatnak szurkoltam, amelyik gólt kapott. Mérkőzések folytak a teniszpályákon is, ott is elidőztünk egy ideig. Anyu nem volt velünk, mert otthon segített nagyanyánknak a vasárnapi ebéd elkészítésében.

A hatnapos munkahét után a vasárnap volt számodra az egyetlen munkaszünet, mégsem volt ellenedre egyetlen családi program sem.

Emlékszem a vasárnapra, ami az elemi iskola első osztályába való indulásomat megelőzte.

Mint volt kereskedő, gyönyörűen csomagoltál és pillanat alatt tudtál papírstaniclit sodorni.

Te csomagoltad be minden könyvemet és füzetemet kék csomagolópapírba, vignettát ragasztottál rájuk, majd szépséges, kiírt kézírásoddal ráírtad: Barbulovics Erzsike I. oszt. tanuló. Maradt belőlük emlék.

Az ünnepek között voltak állami- és vallási-családi ünnepek.

Az államiak munkaszünettel jártak, esetleg társasesttel. Egy november 29-e alkalmával a nagy terem mennyezetét kék-fehér-piros sodrott kreppapír-szalagokkal díszítették. Főtt virslit és tormát szolgáltak fel kék zsírpapír alátéten, szelet kenyérrel. Szólt a zene és először láttalak anyuval táncolni. Lassú tánc volt. Felemeltél, majd odaöleltetek magatokhoz. Hármasban lejtettünk tovább.

Egy gyári Télapóváráson két ajándékot kaptam. Húgom pici volt és sajnos éppen beteg, így az ő csomagját is én vettem át. Fából készült, fiús játékok voltak. Akkoriban nem volt nagy a választék.

Május elsején a Kiserdőben szervezték a majálist, vásárral, körhintákkal. Az egyetlen vendéglőben teltház volt, csevapillat terjengett a levegőben, az emberek söröztek és nevetgéltek. Bámészkodtunk a sátrak kínálata előtt, aztán felültünk a ringlispilre. Forgott körülöttünk a világ.

Folytatjuk

Földi Erzsébet prózájának előbbi része a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.