Varjú Zoltán: Vertfalakhoz vert derű, diadalittas felismerés mögött 

„Ha a költészetem törekszik elérni bármit is, az az, hogy megszabadítsa az embereket azoktól a korlátoktól, amelyek között látnak és éreznek.” – (Jim Morrison) 
 
Egykori dombtetőkön a kiszáradt 
vertfalak hűvös magánya roskadt
nyári délután reszketeg napsütés
 
alatt öreg estig hevült míg lement
pincemélybe számolatlan a korsó 
akár az ébredő pír idővel úgy került
 
pinceszint fölé a gazda rózsaszínű
arca dúlt mosolybarázda került elő
vele volt örömteli dühkitörése derű 
 
mögött verte falhoz diadalittasan
bősz vigyorral keserédes poharát
ürítve másra máskor önmagára lőn
 
megvilágosodás vagy olyasmiféle
bölcseletre vágyva: „In vino veritas“
(olyan amilyen a nedű avagy a lőre)
 
senki se tudja előre megmondani
amíg bele nem kóstol milyen lehet
annak színe zamata netán íze bűze