2006 nyarán azt hittem,
a világ minden szeglete a Tóvárosi lakótelep négy sarkába bújt.
A játszón tartottuk gyűlésünk ebéd után.
Eszkimónak kiáltottuk ki magunkat,
dideregve görnyedtünk mászóka-kunyhónkban.
Elhitettük egymással, hogy bot-lándzsáinkkal
mi fogtuk a legtöbb halat.
Nevetéssel fűszerezett délutánunk
a telepi ablakokat is ehetőbbé tette.
Nagy szörnyek sok szász szemeiként
dacoltunk velük.
Az onnan kihajoló öreg nénik
gonosz hadurak lettek.
Végül hosszas kiabálások után
sóhajtva bújtak be a párkányokról.
Akkor tudtuk, hogy győztünk.
Arrébb rúgok egy követ abban a reményben,
hogy a gyerekkori lábnyomomba ütközik.
A játszótéri padokról lefolyó árnyékomba
galambok sétálnak bele.
Az ablakok némán, fekélyként terülnek el a házakon.
Némelyikben a tükörképem is látom.
Már nem hajol ki senki.
Ha megtennék, legalább rákérdezhetnék,
hogy vajon hol hagytam el azt,
aki olyan nagyon hasonlított rám?
Filotás Karina
Filotás Karina legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?