Filotás Karina: Nyaraló

Van egy kis szeglete a nemlétezésnek,
aminek a stégjét nyalja a Balaton.
Másoktól távol épült, mégis
mindenki mástól kérdezem,
hogy tetszik a szín, amit nem
én választottam neki .
Foltozzuk a falát, beázott a sós létől.
Tetőgerendás nosztalgiát ültetünk
a felporlott földbe. Javítgatom,
ha a sűrű túllétezésben elfelejtem,
mit is felejtek el pontosan. Ide
meghatározott időszakban
illene csak elbújni, mégis
akkor jövök, mikor nem várnak.
Akkor jobban ízlik a csend.
Azt mondják, mások árnyékát
önző dolog ellopni. Pedig az hűsebb,
mint a sajátom. A szabadstrandról
szabad akaratot is leakasztok.
Ott hagyták, egészen elfelejtették.
Pedig hiánycikk, mint a homokba
rajzolt szív a monogramjainkkal.
Ha Te rajzolnál olyat, kiásnám
a földdarabot. Helye lenne
az emlékirataimban.
Azután a stégről néznénk az egynyári
szabit. Kivettünk, mert
mások megengedték, hogy
kicsit, csak úgy magunknak,
szabadok legyünk.
Néha csak egyszerűen, mintha
magától értetődne,
belemerülnék anyám főztjébe,
számolnám a lyukakat a szocreál maradványokon,
elhinném, hogy nyárrá csináltuk a telet,
hogy a felhúzott térdem nem olyan ismerős,
és hogy el tudom hagyni a kulcsot,
amit sokadszorra magamba törtem.
Azt hiszem, ideje nyaralni mennem.