Homoródjánosfalva tényleg nincs messze, alig két kilométernyire és tényleg templomozás van. Takaros, rendezett templomkert fogad, az istentisztelet úgy felénél tart, példabeszéd a hit értékéről, fenn- és megtartó erejéről. Nem vagyunk túl sokan, de ahhoz épp elegen, hogy a szertartás után idő legyen a kötetlen beszélgetésre, és hát hogyne, nézzek csak szét nyugodtan a templomban. Immár hárman keressük a jelet és meg is találjuk az oltár mögötti boltíves szentély tíz gyámkövének egyikén. Ott van a kutatott fésűs kagyló, ami lehet akár egy könnycsepp is, és erre aligha derül fény, míg az eredeti falfestést fel nem tárja valaki, ez pedig elég rezignáltan hangzik, akár a jól ismert „erre viszont nincs pénz”-refrén. Vajmi kevés ugyan látszik belőle, de hogy mi, azt még titok fedi.
Így érek vissza Kacába, ebédidő van, aligha lesz szerencsém. Kicsit restelkedve hívom a számot, majd megnyugszom, mert itt is készségesen jönnek kaput, templomot nyitni. Műemlék épület ez is, hasonló a többihez. Két szalonnatornyát, egyiket a felső utcának, a másikat pedig az alsónak, akárcsak a templomot, a kulcs őrzője újította fel, fedette be önerőből, hogy mindaddig, míg csak lehet, hadd maradjon és emlékeztessen a régi időkre. A kísérőm korombeli, lehet, pont ezért bukkan fel bennem a kérdés, hogy mi lesz vajon a sorsa ennek a helynek, ha mi már nem leszünk, és mielőtt átgondolnám tapintatlanságát, már el is hangzik a kérdés. Fogalma sincs.
Jelek, szimbólumok itt nincsenek, esetleg néhány a vakolat alatt, azaz meghagytak mégis egyet, aminek megfejtése eddig nem sikerült még senkinek.

Ide is teszem rögvest (utolsó két fotó), hátha valakinek mégsem titok eme rejtelem.