2024.05.18.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Juhász Zsuzsanna: A locsolókanna helye

Juhász Zsuzsanna: A locsolókanna helye

2 min read
Mi meg, látod, itt vagyunk ikszesen, már-már szabadon. Közeledve a nyugdíj felé. De mi még jőízűn nyögünk és jajgatunk. Öreg és elhasznált valónkat itt merjük hagyni. Hogy megnyilvánuljon kedvére. Itt, és nem a városban. Nehogy a fiatalok ránk rontsanak.

Ipszilon. Az lehet. Azért ilyen magának való.
Ezeket hagyni kell. Ezeknek saját út kell, különben kitörnek. Ki, a társadalmi karámból. Hisz’ láthatod te is, addig szekálta a feleségét, hogy már nem is jár ki vele.


És folyton dohog, szidja a vaddisznókat, hogy feltúrják a telkét. De csodamód nem ragad bele ebbe a kaotikus jelenbe. Öregkori magára gondol. Hogy faluszéli tanyát vesz, és megtermel magának mindent. Azt mondja, nem akar állam bácsira támaszkodni. A gyerekire meg, úgy látszik, végképp nem. Soha nem is emlegeti őket.
Ipszilon ez, mondom. Belemegy mindenbe, vállal házasságot, gyereket. De hirtelen túl is akar lenni rajtuk. Egyedül akar menni a tanyára, ahogy ide is. Kell neki a mozgás. Meg a fújtatás. Hát tényleg kiereszti a gőzt alaposan. Végül is megígértek neki mindent. Ez az a generáció, amit megkíméltek mindentől. És csak azt duruzsolták neki, hogy te csak tanulj, fiacskám. Legyen diplomád. És egy egész generációval hitették el, hogy csak ennyi kell. Így kell legyőzni a fejlett világ túltermelési válságait. Mert akkor még műszaki diplomát akart mindenki. Jó állást, jó fizetést, jó távol még az ipar csődjétől és a mezőgazdaság. Az élelmiszeripar felemelkedésétől.
És hitték, hogy tanulással felfelé jutnak. Az érettségi lassan elértéktelenedett, és jónéhány diplomaszak is. Az ipar volt az isten, s az ész az ima. Hát csodálkozunk, ha ez se akar együttműködni senkivel. Azt se tudja, hogyan kell. Mert neki felemelkedést ígértek, de tömeges lecsúszás lett a tanulás vége. A robotizáció volt, akit lefelé csúsztatott.
És volt, akit feleslegessé tett. De hogy ez se tanult meg összedolgozni mással, az biztos. A feleségének is mondta egyszer, hogy miért nem a helyére tette a kannát, mert itt mindennek megvan a helye. Csak azt nem mondta, hogy ugyan hol, egy teljesen üres telken.
És fogalmam sincs, mennyien lehetnek. A magának nevelt, és így magának is való gyerek. Aki megszokta, hogy csak magára számítson. Hisz’ a karrierépítés magányos foglalatosság. Egy ember fölötted és egy alattad, ilyen egyszerű. De szabadon beszélni egyikkel se lehet. Marad az elfojtás, a kritika nélküli élet, olykor hirtelen, érthetetlen lefelé rúgással. De ez a srác biztosan nem nagyon rugdos, nem nevelte senki, de mégis jól nevelt. Egyszerűen nem szeret megbántani senkit, s ezért tényleg jó neki itt. Dohog, pufog egész nap.
Felkészíti magát a következő hétre. De ha belegondolok, hogy ez a generáció a vezető réteg most. Akkor érthetővé válik minden. Azért olyan itt, mint egy aranybányában. Mindenki kap szitát, lapátot, aztán hajrá. Hátha szerencséje lesz megélni. Self made man-nek kellene lenni itt mindenkinek. Vadnyugatinak vagy korakapitalistának.
Biztosan nehéz munkahelyi hierarchiában lenni. Van, aki iszik után, van, aki trappol a telkén. Holott embernek emberi közösségben élni alapvetően jónak kellene lennie. Megtartónak, és nem kifelé szelektálónak.
Mi meg, látod, itt vagyunk ikszesen, már-már szabadon. Közeledve a nyugdíj felé. De mi még jőízűn nyögünk és jajgatunk. Öreg és elhasznált valónkat itt merjük hagyni. Hogy megnyilvánuljon kedvére. Itt, és nem a városban.
Nehogy a fiatalok ránk rontsanak.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.