Juhász Zsuzsanna: És akkor
1 min readÉs, te de tényleg, mi lesz, ha nem csak én?
Ha nem csak én kelek reggelente, hogy még egy ilyen telet…
Még egy ilyen telet nem akarok. És mi lesz, ha hozzáteszik mások. De mégis tömegével, hogy nem, nem, soha ilyen átfagyott arcot reggelente és átfagyott derekat. De soha, soha újra ilyen ágyba visszavágyódást reggelente.
Mert miért is nem merik kinyitni a szájukat a tudósok, hogy az átdermesztett éjszakák után nem olyan friss az ember. És főleg, hogy nem olyan örömködős. Hogy nem vár semmit a jövőtől, ha ezt itt, ezt az éjszakát se tudja végigaludni szépen.
Mert folyton felébred és kitakarózik, vagyis arra ébred folyton, hogy valamije kint van. És anyák már nincsenek, vagy ők is hüledeznek a paplanok alatt. És nem hallják meg a gyerek sírását, nehogy fel kelljen kelni. Kizárják szépen a tudatukból.
Ahogy mi meg szépen befelé, hogy több ilyen telet nem kérünk. Mossuk át szépen a tulajdon agyunkat ébredéstől ébredésig.
És akkor mi lesz, alig fél évünk van még a következő télig. Miközben hordjuk tudat alatt, hogy nem, nem, soha. És akkor felbotlunk inkább tömegével, hogy még egy ilyen telet ne. Vagy motyogunk tehetetlen egy sarokban, szaré’, húgyé’ adva oda az ép eszünket? Csakhogy elfelejthessük az ígéretet magunknak. Hogy nem, nem, soha? Vagy kóválygunk még közösen, több millióan. Búvalbaszottan, halálvággyal telten még egy kiciskét?
Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:
