Ocsovai Ferenc: Kilenc múzsa (2.)

Hősünk komolyan elbizonytalanodott, hogy ennyire kétszínűek lennének a nők, és csak a kedvéért mondják-e ezt nőismerősei bátorításul, vagy tényleg komolyan gondolják, hogy örülnének egy ilyen véletlen találkozásnak – ez utóbbi esetben viszont erős volt a gyanúja, hogy ez az ismeretlen férfi általi leszólítás is egy olyan dolog, amiről szívesen fantáziálnak a nők, de nem akarják, hogy valóban megtörténjen, és ha valóra válik, inkább elmenekülnek. Főleg, ha Ostromffy Lászlóról van szó.

Innen-onnan azért összejöttek vad kalandok és szenvedélyes éjszakák az idők folyamán, de akármennyire is imádott a férfi udvarolni a nőknek, bármennyire is élvezte a társaságukat és azt, hogy meghódíthatja őket, elege lett abból, hogy nomádként éljen a szerelem pusztájában. Mindig irigyen nézte azokat a párokat, akikről messziről lerítt, hogy évek óta együtt vannak, és kívül-belül mindent tudnak a másikról és vágyairól. A bizalomnak ezt a magasiskoláját szerette volna kijárni László, de mióta szakított Laurával, ebben is elvesztette hitét.

Laura egy hihetetlenül rideg, anyáskodó nő volt, aki a kapcsolatuk elején úgy tett, mintha őszintén érdekelné, hogy mivel foglalkozik a fiatalember; hogy röplabdázik, tangózik, vagy hogy megtanult játszani a gitár mellett az ír buzukin, amire azóta is hallatlanul büszke volt. Hamar kiderült azonban, hogy a lány csak László kegyeibe akart férkőzni, hogy elszívja az életerejét és szüntelenül bírálta a férfit. Feltett szándéka volt, hogy Lászlónak alkalmazotti munkaköre helyett saját vállalkozást kellene indítania, mert „csak a vállalkozók azok, akik életképes, értékes, teljes értékű emberek”.

Nem csoda, hogy László legrosszabb rémálmai tértek vissza és görcsbe rándult a gyomra, amikor a szépséges Henriettával sétáltak a Városligetben. A fiatalember igyekezett egy romantikus helyszínt találni, az elegáns és határozott, szemüveget viselő fiatal nő azonban minden mozdulatában lekezelően viselkedett. Úgy érezte Henrietta, hogy László valamiféle olcsójános, és azért viszi őt egy sétára a parkba, mert az ingyen van. Őt pedig nem lehetett akármivel lenyűgözni: sales-esként, azaz értékesítőként ettől sokkal többre tartotta magát a céges kocsijával és a „hómofisz”-ával együtt.

Az anyagiasság mellett pedig az is fontos volt neki, hogy az illetőnek milyen állása és milyen pozíciója van, ezért számára a jogosítvány, az autó, a drága zakó és a még drágább ajándékok is alapvető elvárások voltak. A karrierista és törtető fiatal nő számára az élet értelmét kizárólag az jelentette, ki, hol helyezkedik el a ranglétrán, a táplálékláncban, és habár a fiatalember külsőre igencsak vonzó volt neki, látszott, hogy meghasonlik önmagával, csak mert László személyisége és életvitele nem volt ínyére való.

– Gondoltál már arra, hogy grafikusként saját vállalkozásba kezdj? Tudod, lehetnél amolyan freelancer. Csak úgy mondom. Biztos többet keresnél. Idővel pedig saját építészcéged is lehetne. Azért egy önbizalommal rendelkező, egészséges, érett férfi szerintem elvárható, hogy adjon magára. Nagyon bájosnak hangzik szerelemből ismerkedni, de a szerelem nem fog fedelet tenni az emberlánya feje fölé – mondta Henrietta, akin látni lehetett, hogy saját magát győzködi, és László iránti vonzalmát igyekszik felülírni saját nyakatekert, anyagias értékrendjével.

– Tényleg elgondolkodnék a helyedben ezen a vállalkozáson. Mármint, ha komolyan tervezel velem. Másképp nem fog menni, kedvesem. Lehet, hogy mások lelkendeztek ezekért az ingyenes városnéző sétákért, de én nem egy olcsón kapható, akármilyen nő vagyok. Adok neked egy kis időt. Szerintem egyengesd inkább a karrieredet, aztán szólj, ha összehoztál már némi tőkét. Utána ráérünk az ismerkedéssel. El vagyok havazva, van még pár dolgom otthon. Majd beszélünk – köszönt el a lány, László pedig tudta, hogy utoljára látták egymást.

Hasonló fiaskó volt egy másik randi a Margit-szigeten, ahol Rékával, egy hullámos, fekete hajú, nádszálvékony fiatal nővel találkozott László, aki nem sokkal volt idősebb nála. Réka magával vitte Dezső nevű labradorját is, amiről egyáltalán nem volt szó, és hamar világossá vált, hogy egy tacskója, egy uszkárja és egy macskája is van még otthon. László szerette az állatokat, maga is falun nőtt fel eredetileg a Sopány megyei Sápadtalján, de kiborult attól, ha első alkalommal mindjárt ilyen kutyás randikba csöppent, és nincs lehetősége magát az illetőt négyszemközt is megismerni.

– Elképzelhetetlen lenne az életem kisállatok nélkül. Ha valaki a párom akar lenni, igenis el kell fogadnia, hogy az én drágáim egyenrangú részei a családnak és együtt élnek velünk. Igen, sokszor még az ágyba is beengedem őket, imádok velük összebújni. Nem értem, az exeim miért problémáztak ezen annyit, de remélem, hogy te nem vagy ilyen elutasító. Mindeneim az állatok, nem véletlenül vagyok vegán. Nem tudom elviselni, ha valaki húst eszik a közelemben. Könyörtelen, elmaradott, barbár cselekedet. Jó néhány férfit leszoktattam már erről a szükségtelen és undorító életmódról. Brit tudósok réges-régen bebizonyították, hogy semmi szüksége az emberi szervezetnek a húsra.

László kínosan próbált úgy tenni, mintha érdekelné a kutya, és megpróbálta megsimogatni párszor Dezsőt, de az eb mindannyiszor vicsorogni és morogni kezdett, Réka pedig még le is teremtette a férfit, hogy „ne ijesztgesse az ő kutyáját”. Azon túlmenően, hogy ezek a kis élőlények óhatatlanul befurakodtak volna a kettejük életébe, Lászlónak még félelmetesebb volt az egyébként intelligens és okosan érvelő lány „zöldfasizmusa”, ahogy a fiatalember fogalmazott magában. Rékán messziről látszódott, hogy egész életét városban töltötte a maga kis buborékjában, és fogalma sem volt róla, milyen is a valódi állattartás.

– Így is éppen elég kártékony, amit mi emberek teszünk a bolygóval. Minek még egy éhes száj erre a világra? Csak növeli az ökológiai lábnyomunkat ezen a sárgolyón. Ha már, ha már tényleg gyereket akarnék, akkor is inkább örökbe fogadnék, és egészen biztos, hogy valami szegény ázsiai vagy afrikai országból. Viszont egyébként sem érzem magamban a késztetést az anyaságra. Itt vannak az én drágáim, ők tökéletesen betölti ezt a szerepet, és mi így is egy család vagyunk. Miért kellene nekem gyereket szülnöm? Hogy elveszítsem az alakomat?

Egy kölyökkutya vagy kiscica mindennél ártatlanabb és cukibb. A legkevésbé sem vágyom egy bömbölő kis embermajomra, aki ráadásul még anyagilag sem kifizetődő, és felborítaná az én kényelmes életemet. Hogyan tudnék akkor ennyit túrázni és utazni, ha állandóan pátyolgatni kellene? Dezső, Tolsztoj, Kázmér és a cicám, Tóbiás viszont mindenhová velem jönnek. Mindig kutyabarát hoszteleket, önfenntartó közösségeket, ökofalvakat keresek. Tudod, van ez a permakultúra, ennek is meg a fenntartható fejlődésnek is nagyon nagy híve vagyok.

László tudta, hogy ez itt a vég. Akármilyen vonzóak voltak neki a kutyás csajok, a természetjárás meg a környezettudatosság, így, ebben a formában képtelenség volt, hogy összekössék az életüket, de a lány fanatizmusa miatt valószínűleg egy egyéjszakás kaland erejéig sem lettek volna kettesben. A férfit kirázta a hideg, amikor belegondolt, hogy a legszenvedélyesebb csókok és ölelések közepette egy tacskó vagy egy macska furakodik kettejükizzadó, meztelen teste közé.

Ocsovai Ferenc novellaciklusának előző darabja a Szöveten: