Kata és Evelin még egy ideig zaklatták a fiatalembert, mindenféle videókat és zenéket küldözgettek neki, Kata pedig szobrot is formázott valami furcsa összefonódó kezekről, ami állítólag az ő Lászlóval való plátói kapcsolatát hivatott szimbolizálni. Úgy, hogy mindössze egyetlen alkalommal találkoztak. László egy darabig engedett, és belekerült abba az örvénybe, hogy mindkét lány a szeretője lett egy időben, amellyel átmenetileg csillapította magányát, ám hamar rá kellett jönnie, hogy ez örökké nem lehet megoldás. Érett, határozott, mégis érzelmes és gyöngéd nőre vágyott, és rájött, hogy talán jobban kellene fókuszálnia a saját korosztályára az érte rajongó jóval fiatalabb és idősebb nők helyett.

– Rá kellett jönnöm, hogy nem segíthetek mindig másokon, és nem helyezhetem őket mindig előtérbe, mint valami gondoskodó tyúkanyó, aki mindenkit meg akar menteni – mesélte Eszter, aki ragaszkodott hozzá, hogy valami olcsóbb étterembe menjenek. Ostromffy Lászlónak baljós előérzete támadt a tyúkanyó szó hallatán, de nem szeretett volna túl korán ítélkezni. Lehet, hogy Eszter egy olyan nő volt, aki ki tudott gyógyulni a tyúkanyó-szindrómából, és megtanulta helyén kezelni az emberi kapcsolatait?

– Szóval ez a csodálatos személyi tréner, ez a Csapó Péter azt javasolta nekem, hogy egyszerűen csak élnem kell az életemet, de ugyanezt mondta a terapeutám és az egyik szellemi tanítóm, Csung Mong Kunyin mester is, akinek több elvonulásán is részt vettem már a zempléni hegyekben. Nem hozhatok többet áldozatokat másokért. Egyetlen ember állhat csak az első helyen az életemben, és az én magam vagyok. Itt az ideje, hogy elkezdjem élni az életemet, és mások alkalmazkodjanak hozzám. Akinek nem tetszik, és nem fogad így el, azzal nincs dolgom – részletezte Eszter, miközben késsel-villával vágta az előtte lévő lasagnét.

László számára egyértelmű volt, hogy Eszter személyében egy olyan Juditot talált, aki bár ugyancsak szélsőségesen altruista és segítőkész, felismerve magában ezt a ,,tyúkanyói” jellemhibát mindenféle fizetős, pénzhajhász guruktól kért segítséget, akik aztán átmosták az agyát. Eszter mániákusan mantrázta, hogy csak a saját érdekeit kell szem előtt tartania, és láthatóan szenvedett attól, hogy most a másik irányba lendült ki az inga, és akkor sem hozott áldozatot másért, ha ez indokolt lett volna. Így pedig nem igazán lehetett vele komoly kapcsolatot tervezni, ami a kompromisszumokról szól.

– Csakhogy tudd, tervezem, hogy részt veszek egy álomutazáson Thaiföldre és Japánba is, mert mindig érdekeltek ezek a kultúrák, és meg szeretném látogatni Brazíliában egy férfi ismerősömet… Remélem, nem leszel féltékeny. Igen, régen volt köztünk valami, de ez már nem olyan. Velem jöhetnél te is, de nem köthetek kompromisszumokat. Ez a brazil út az én utam, és magam számára én kell, hogy legyek az első és legfontosabb ember. Emellett szeretnék elmenni Írországba egy egyéves könyvelői-vállalkozói tanfolyamra és fél évet szeretnék önkénteskedni Kenyában az UNICEF-nek –újságolta büszkén a nő.

– Annyi mindent lehet még csinálni a világon és olyan kevés az idő. Adtam magamnak egy határidőt, hogy harmincnégyéves koromig még ráérek, addig nem vállalok gyereket, csak elvonná a figyelmemet. Amúgy is tisztaságmániás vagyok, azok a kis szörnyecskék pedig rettentő koszosak. Úgyhogy remélem meg fogod érteni, hogy a személyes fejlődésem céljából nekem ezek az utak kiemelten fontosak, és ezeken egyedül szeretnék részt venni. Hiszek a távkapcsolatban, és aki igazán szeret, az meg fogja ezeket érteni. Meg kell, hogy értse. Látni szeretném az egész világot. Az utazás, a megismerés a lételemem. Itt viszont senki sem vonhatja el a figyelmemet, mert magam számára én kell, hogy legyek az első és legfontosabb. Remélem, megérted.

László számára egyértelmű volt, hogy harmincévesen ennek a nőnek fogalma sem volt róla, mit kezdjen az életével, és teljesen eluralkodott rajta a kapuzárási pánik. Egyfajta inverz tyúkanyóvá vált, aki amolyan mesterkélt, autista módon tanult önzőséggel próbálta a saját igényeit lekövetni, de erre is csak mások véleményének és elvárásainak tükrében volt képes. Tele volt ötletekkel, amelyeken valószínű a negyede sem fog valóra válni, és ezt a fiatalember nem rosszindulatúan állapította meg, csak ennyire nyilvánvaló volt, hogy Eszteren eluralkodott afféle hisztéria, és hirtelen egyszerre szeretett volna mindent.

Újra és újradefiniálta az életét attól függően, hogy éppen milyen impulzus csavarta el a fejét, és ezt egészséges változásként aposztrofálta. Úgy akart belemenni egy komoly kapcsolatba, hogy előre érzékeltette a másik féllel, hogy mekkora teher lesz neki párkapcsolatban lenni, ezáltal már egy egyenlőtlen viszonyt alapozott meg. Lászlóval a nulladik pillanatban azt érzékelte a nő, hogy egy kolonc, és a férfira indokolatlan bűntudatot próbált testálni azokért a jövőbeli vétkeiért, amelyeket még el sem követett, hiszen Eszter szerint mindenkori párja majd úgyis csak visszahúzza őt, hogy ne tudja megvalósítani az álmait.

– És azt tudd, hogy mire ezeken az élményeken túl leszek, akár meg is változhatok. Igen, el fogok menni terápiára, és változtatni fogok a dolgaimon. Ugye tudod, hogy talán másik ember leszek? Talán nem leszek olyan, akit tudsz majd szeretni, vagy már én nem foglak tudni szeretni téged. Ezt csak úgy mondom. Ez a jövő. Ha szeret valaki, szerintem elvárhatom, hogy elfogadja, hogy én állok önmagam számára az első helyen. Ha szeret, akkor pedig el kell engednie – magyarázott tovább Eszter. László tudta, hogy akármilyen görcsösen is próbálja előadni ez a nő, hogy ő mennyire érett és céltudatos, lerí róla, hogy valójában egy elveszett kislány a nagyvilágban, aki kapaszkodni szeretne valakibe, hogy aztán értékesnek érezze magát.

,,… ez a valaki pedig biztosan tudtam, hogy nem én leszek” – gondolta magában László immár egy következő randevúján, ahol egy Viktória nevű szőke, szemtelenül fiatal lány ült vele szemben. Viktória az Olajfák Népe nevű újkeresztény egyház tagja volt, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Az előnye például az volt, hogy végtelenül szerénynek és erkölcsösnek nevelték és rendkívül figyelmes volt, ha hozzá beszéltek. Osztotta László véleményét és szörnyűlködött azon, hogy a férfi eddig milyen nőkkel találkozgatott. A fiatal grafikus úgy érezte, a lánnyal végre őszinte lehet, de hiába mentegetőzött, hogy a párkeresés hosszú folyamat, Viktória szemében végső soron nem volt túl szerencsés, hogy Lászlónak így vagy úgy, de elég sok nővel volt dolga.

– Az ember egy életre választ társat magának, így teremtette őt a Jóisten. Nem tudom, mennyire bízhatok meg egy férfiban, aki virágról virágra száll. Lehet, hogy szendeszűznek tartasz, és én vallom is, hogy a házasság előtt nincs helye bizonyos dolgoknak. Viszont attól még tudom, hogy működik a világ. Komoly kételyeim támadtak az erkölcseiddel kapcsolatban és nem tudom, hogy túl tudok-e lendülni ezeken – mondta Viktória. A férfi érezte Viktóriában a szektás emberekre jellemző rátartiságot, önmaga megkülönböztetését és a felekezeten kívüliek iránti elsajátított megvetést, de látta hogy a lányban komoly konfliktus van, és őszinte szimpátia volt az arcán.

Eszébe jutott a férfinak egy Zoli nevű idősebb munkatárs tanácsa az építési vállalatnál, akinek egyszer László kijelentette, hogy ,,nincsenek már normális nők a világon”, akik el tudnak köteleződni és családot szeretnének. László lelkesen vázolta fel elméletét éppen nem sokkal Viktóriával való találkozása előtt, mi szerint minden nőnek, akivel eddig találkozott, van valami ,,kattanása”: valami drogja, mint az alkohol, a fű, a cigaretta, mások kényszeres megmentése, az ezotéria, a művészet, az öngondoskodás, az anarchista-lázadó és a politikai mozgalmár pózok a rendszer ellen, a szabad szex, a vegánfasizmus, a kisállatfília, a kapcsolatfüggőség, a karrierizmus, az uralkodásvágy, a tetoválások vagy a pénzéhség. És előzetes ismeretei alapján amit a szőke lányról tudott, a függőségek és pótcselekvések fanatikus sorát most a vallási radikalizmus is gyarapítja majd.

– Figyelj komám, egyet mondok neked. Igen, ezek a vallásos, fanatikus nők is tudnak olyanok lenni, mint akikkel eddig találkoztál. Van egy dolog az életükben, ami számukra a mindent jelenti, és ami mellett férfinak, gyereknek a legkevésbé sincs helye. Ők azonban éppen emiatt a szigorú neveltetés miatt, megőrzik még eredeti, természetes ártatlanságukat, már ami a lelküket illeti. Tudod, mit kell csinálni? Hagyd ezeket az öntelt, felvilágosult, sokdiplomás, kimosakodott, ultraliberális bukszákat és keress egy rendes, vallásos lányt, aki valamilyen gyülekezet tagja.

Olyan emberek között van, akik sokszor nem százasok, de gondolj arra, hogy még kimentheted, még kihozhatod őt onnan közülük. Azokon a nyomorultakon, akiket felsoroltál, már senki sem fog segíteni, bármennyire is megjelenik előttük álmaik hercege. Azt sem tudják, mire vágynak, annyiféle benyomás meg sugallat érte őket. Ezek a vallásos, szentfazék lánykák még tudják – mondta kissé cinikusan Zoli. Akármennyire is szókimondó és durva volt, Lászlónak be kellett látnia, hogy talán van logika abban, amit a férfi mond – ráadásul Viktória olyan valakinek látszott, akiért megéri küzdeni.

Ocsovai Ferenc prózasorozatának előző darabja a Szöveten:

Ocsovai Ferenc: Kilenc múzsa (3.)