Turóczi Ildikó

Amilyen a vasárnapod…

A spiritualitásról beszéltünk minap – megváltozott tudatállapot, mondtad és mindjárt eszembe jutott a spanyol zarándoklat. Igazad lehet, gondoltam, talán éppen erről van szó: lemezteleníted a gondolataidat, az agytekervényeidet, a lelked, mellőzöl terveket, tudatos ténykedéseket és hagyod magad beleolvadni a helybe és állapotba, ami magával ragad, és ezáltal nyitottá válsz érzésekre, gondolatokra, amik feltörnek benned, újabbakat szülnek, csaponganak életed színterein…

Gall földön minden más volt, mint előtte, jut erről mindjárt eszembe, édeskés, buja trágyaillat lengte be a helyet, valami ősi erotika, vad és elemi, mélyről feltörő. Táncoltam, bicegtem nagyanyám boszorkánytáncát, mert boszorkány volt ő, varázsló és sámán, aki értette a föld nyelvét, aki úgy hatolt be erdőbe, mezőbe, mint aki hazamegy, feloldódott benne, és szót értett növénnyel, állattal, fűvel, fával. Sámánszoknyáját adta rám, hajnalban indultunk messzi utakra, beleolvadtunk a bejárt helyekbe, megvarázsolta ételünk, italunk. Félelmet nem ismert, egyenes gerinccel csörtetett az életben, dacosan vad tekintete tiszteletet parancsolt. Talán az ő ősi ereje kísér most úttalan utakon, és elegyedik, keveredik a világlombú fa lágy mesevilágával, idéz meg vágyakat. Hubertnek Ady Endrét szavaltam. Magyarul. Ady Endre soraira kapott ritmust a léptünk, én mondtam, ő hallgatta. Én értettem, ő is. Én a szavakat, ő pedig a ritmust. Hubert akkor este kézcsókkal búcsúzott és ez ott mindennél jobban esett. Amilyen a vasárnapod, olyan a halálnapod. Ma éppen kézcsókos.