Vörös István: Falvédő Tarkovszkij ágya mellett

Az ágyában fekve olvas
Tarkovszkij.
Ez az élet milyen hosszan
tartott ki?
Szenvedett, vagy tudta kicsit
élvezni?

Bátorság, hogy élvezte a
szenvedést,
olvasással formálta az
életét.
Formálásra egy élet so-
sem elég.

Fekve olvas az ágyában
Tarkovszkij,
így próbálja az életet
élvezni.
Az élvezet szerinted más?
Mért, ez mi?

Mikor még az egyensúly sem
szükséges,
átléphet egy könyvbe simán
a lélek,
mert őróla, nem a testről,
beszélek.

De a testtel sincs semmi baj,
jól fekszik,
a szellemmel egy lakásban
élt eddig,
aztán bele is költözött.
Fél semmit,

fél valamit lakott egész
világgá.
Az ember nem természeti
csinálmány,
a rá váró lélekrészek
kivárták,

a teremtő átformálja
életté,
mi eddig a semmié volt,
a csendé.
Sokáig a másvilágon
felejté.

Még a szó is elavult, míg
ráébredt,
szellem nélkül nem igazi
az élet,
ha kihagyja, elszúrta az
egészet.

Így a testbe betette a
tudatot,
mely, mint gyertya fölött lángja,
imbolyog,
s azt kérdezi, önmagától:
Ki vagyok?

Te vagy a test, én a lélek!
Cseréljünk!
Elkövettél nélkülem már
elég bűnt.
Akkor is baj, ha többségük
elévült.

Akkor is jó, ha együtt is
bűnözünk.
Halálunk más, de közös az
életünk.
Az öröklét végetért, s itt
van velünk.

Fölismerni, mi az örök,
az ember
rendeltetett, olvasnia
azért kell.
Ha akarja, minden titkot
megismer.

Hogyha nem fél a titkokba
belátni,
összerakja pár részből,
a világ mi,
aki olvas, az tudja ezt
kivárni,

gondolatot megformálva
kibírni.
Végigvinni, összerakni,
leírni.
Aki olvas, önmagát is
megérti.

Aki érti önmagát, az
mindent ért,
nem számít már az se, hogyha
nagyon félt,
s elfogadta néhányszor a
kísértést

olyannak, mint amilyen lé-
nyegében,
s amilyen az igazság a
mesében.
Ha ezt tudom, a világot
megértem.

Külső s belső okokat nem
keverek.
Mint Tarkovszkij az ágyamban
heverek,
lakik bennem egy öreg és
egy gyerek.

Velem lakik egy őrangyal,
s egy kutya.
Mi nekem jó, mindegyik azt
óhajtja,
ha meghalok, átvisznek a
túlpartra,

mert aki az igazságot
kereste,
annak léte nem szűkül le
a testre,
Istent látva nézhetett a
keresztre.

Visszanézett az Isten is
néhányszor:
Mit változtatsz meg a rosszból
az ágyból?
Hagyom, hogy megjavuljon ön-
magától!

A megértés is cselekvés.
Az ima
máskülönben nem lehetne
korminta,
hímezve a sors lábán egy
zoknira.

De elég is a falvédő
szövegből!
Reggel van, az utcalárma
dörömböl
az ablakon, és bebámul
közelről.