Az iskolában előbb-utóbb
meg kéne mondani a lényeget.
Milyen a világ? Mi mozgatja?
Mi célja van a létünknek?
Milyen oka? –
ezeket istenekké raktuk össze
régen, hitté. Megváltássá nemrég.
A bűn hierarchiájává.
A vezeklés rendszerévé.
De most se bűn, se vezeklés,
se hit. Csak tudás –
cél és ok nélkül. Hihető-e
ez? Nem hihető,
de tudható.
Honnan a tudás,
a bizonytalanság?
Kora reggel gépek zajonganak
az ablak alatt.
Mit tanítunk az iskolában?
A zajongás tudományát.
A hallgatásról
hallgatunk. A fontolgatást
még fontolgatjuk. A felismerést
nem ismerjük föl. A lényeget
nem hisszük lényegesnek.
A mindennapokat mindenre
és napokra váltjuk föl,
nem teszünk félre,
nincs időbank,
valamibank, de még
semmibank se, ahol
kamatoztathatnánk
nemtudásunkat.
Vörös István verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?