2024.11.08.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Tóth Olivér: Ha lennél

Tóth Olivér: Ha lennél

ha lennél álmom míg az idő görbebotjával ablakomat rám töri

ha lennél keresztem földkarokkal hirdetném nevedet korodat
hogy sohasem születtél meg s nem lettél ember ma eltitkoltad
most nyitott torokkal koporsónyelvén a világnak ostyám vagy
tilalmas időkben zátonyra alvadt véred vesztett hit szüzessége

ha lennél álmom míg az idő görbebotjával ablakomat rám töri
szilánkjaimból eget feszítenék alakodnak ki hangját felemelve
egyetlen égitestét szívét keresve virágot ad verésért cserébe ott
ahol más kivert népének kutyavonyításra is a hallgatást hirdeti

ha lennél kelyhem kiivott mérgem elcsitult rángásaim felidézve
a lüktetést süketségemben dobhártyámra zúzott kőhalmot adva
leporolnám azt ami drága volt s csúfságaim helyére te állhatnál
itt lebegésben talált hullámzás frekvenciáján megkésve szánva

ha lennél egy megbontott egyetem képletének értékmegoldása
túlajzott álmok zúzott üvegének ránca szemre kennélek lássad
amiről már rég lemondott az este kitinjét kabátommá fogadtam
fogaim között hám a fagy a ragyogás és minden szó gagyogás

ha lennél elkuncsorgott édesség kezemben megolvasztott pajzs
lehetne az idegenség két mogorva fanyalgó gyermekfelnőttnek
akik számára köztes időd sávjaim eltorzított idő selymei lopják
a vigasztalás szemfedelének kertjeiből a jóságot a halálnak már

ha lennél az élet tudnád az irgalom oly oltalom mely önostorozás
s minden kín elpirult örömlánya a szendeségnek univerzumában
hol almáskertek csábítanak a jóra s fuldokló árnyéka meddő szép
őszi sirató éneke az örömködés fakó lány-lángtestű tábortüzeinek

ha lennél hamvassága aszalt perceim fürtjeinek mustját palackozd
ne legyen korán a romláshoz s későn sem mint déli miseharangja
a gyónásban feloldozott ministráló megvetést jutalmazzuk meg mi
csak te és én embertelen kőtáblákba vésett érrepedésekben zihálva

ha lennél úr a kereszten földkarokkal hirdetnéd nevemet koromat
hogy sohasem születtem meg s nem lettem ember titkoltad a napot
most nyitott torokkal koporsónyelvén a világ ostyája így vagyok
tilalmas időkben zátonyra alvad vérem hitevesztett szüzességed

Tóth Olivér

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.