Viszlát és kösz a halakat! – mondták a delfinek, és elhagyták a Földet. (Douglas Adams)

mint egy hegyvidéki delfin
úgy ugrotta meg a habokat
gyomorból jött hétköznapi

nyomorból kapaszkodott a
hullámok fölé a jég hátán –
simán – megélt míg mások

épphogy csak haldokoltak
vagy épp másokat okoltak
nyomorú sorsokat: vélteket

és valósat tulajdonítottak
neki nem fájt az együgyű
irigységtől oktalan gondolat

sem a végtelen gonoszság
mint egy hegyvidéki delfin
ő úgy ugrotta át a latrokat

hátrahagyta a szépnek tűnő
rosszarcokat akik a hátán
kapaszkodtak oda »ahova«

jóérzésű ember sohasem
vágyna elengedett kezeket
hűtlen kebleket ettől még

persze bőven vétkezett ∞-
szer bánta meg amit tett
de főként azt amit a lelki-

ismeret meg nem engedett
mint egy hegyvidéki delfin
úgy ugrotta meg a habokat

Varjú Zoltán verse legutóbb a Szöveten:

Varjú Zoltán: Autok- ra – ta – ta – ta – ta…