Apró szüneteket tart a hanyatlás nagy koncertje,
pislog a homályos ezüst ködben az alkonyat.
Csillagképek, mint üvegbúrára festett ábrák,
látványuk végig ömlik az alvó fák alatt.
Álmomban végtelenné nyúlt az országút,
követnek sóvár, görnyedt indulatlények,
sűrűvé, beszippanthatatlanná mérgezték a levegőt,
az elveszett emberben is szabadulásba vágyik a lényeg.
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
