Él még, kell még valamire a régi igazság,
a kitudható, a még élhető és megérthető,
az elmondható és a megszenvedett?
Mi szól delente, most, hol már nincs harang?
Azzal, hogy átéltem, jogot váltottam arra,
hogy elmeséljem, élek, ahogy vágyom?
Kertkapumban csak kifelé vezet lábnyom.
Jó lenne kedvenc kocsmám teraszán
báván bámészkodhatni a poros jövőbe,
várni a csámpás léptű felszolgálóra,
pontosabban: fenét sem érdekli a csámpás,
inkább csak a szomjazott italra várni,
közben bizonyos rímes, időmértékes
sorokat jegyezni a kutakodó utókornak,
de már rég nincsenek kedvenc kocsmák,
jövő sincs, se poros, se portalan,
nem zeng se románc, se óda, se szonett,
érthető lett a világ, buzgón értékkövető,
kötelet nem csak kötéllétrához fonnak,
kötetlen születnek mától kezdve a versek,
s le vannak szarva mind, a fel- és a kiszolgálók.
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?