2024.07.13.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Juhász Zsuzsanna: Hülye trichomonász

Juhász Zsuzsanna: Hülye trichomonász

8 min read
De te tudod. Légy szabad, legalábbis tőlem független. Viszont ne várd el, hogy menjek hozzátok, inkább te gyere énhozzám lopva, hogy ne tudja meg, és ne tegyen szemrehányást neked énmiattam, ha késel hazafelé.

Egy leszbikus kapcsolat
anatómiája és élettana

         

Te, én nem tudom, mi kell neked, hogy észre térj végre. Mert azt látom, hogy le vagy strapálva alaposan. De azt is látom, leamortizálódva még nem vagy, még adsz magadra. A múltkor is olyan helyesek voltatok a kutyával ebben a taknyos, szürke őszben.

Ő rózsaszín kutyakabátkában volt, te meg valami narancs-bordó kombinációban, no. Ne sértődj meg, nekem csak az összhatás maradt meg, nem vagyok én férfi, hogy részletesen megbámultalak volna. Különben is, ha már egy férfinak szerintem megakad a szeme egy nőn valamiért, aztán ő se, a férfi se a divatot nézi, hanem a formákat.

            No de tényleg, térj észre. Mert lehet, hogy én piszok vagyok, hogy kibeszélem a barátnődet, az életed társát, de én téged ismertelek meg legelőbb, csak aztán őt. És nekem elegem van belőle. Mert te, ez nekem lassan olyan már, mint egy véglény, egy evolúciós zsákutca., az. És neked is az lesz, zsákutca, anyagilag és lelkileg egyaránt, ha nem veszed észre, mennyire kihasznál. Mielőtt kihoztad volna a kórházból, te röpködtél, tele voltál kedvvel és tervvel, most pedig olyan vagy, mint egy félkómás robot, egy androida. Csak csinálod gépiesen amit kell, és olykor leülsz beszélgetni velem, s akkor újra felfénylik, aki igazán vagy. Majd rémülten kérdezed, mennyi az idő, most menned kell, már biztosan hiányol ő. Az a…, nekem inkább polip. Az. Mert csak ül folyton, hol az ágyban ül, hol a tolókocsijában, és néz, figyel, azokkal a nagy, éber szemeivel az igencsak hájas felsőteste, nagy hasa fölött. Mert csak szeme van, első ránézésre, csak kérő, segítséget kérő szeme. De aztán megszólal, és kér és válogat, és igényei vannak, és én már át se szeretek menni hozzátok, mert elkap, mert tényleg olyan, mint egy polip. Egy karja biztosan van szabadon, hogy elkapjon engem és kérjen valamit. Hát ügethetek haza mindig, és hozhatom vissza, amit kér. És van, ami nekem sincs, úgyhogy teljesen átlátja már a háztartásomat, belelát a kamrámba, hűtőmbe, vásárlási, pénzbeosztási szokásaimba az aprócska kérései által. Én pedig itt állok lemonitoringozva, és persze fegyvertelenül és pajzs nélkül, hisz ő tolókocsis, szent és sérthetetlen, de legalábbis tabu. Sőt, az új úniós protokoll szerint nem szabad ám nekem csak úgy megkérdezni, hogy segíthetek-e, hanem úgy kell mondani, van-e valami, amiben segíthetek, mert ugye nem szabad megsértenem, nem szabad elvennem a kompetenciáit, mert akkor ugye neki semmi sem maradna, amire büszke lehetne. De hál isten, pisilni már egyedül is tud, bár nem szívesen, mert fél, hogy elesik közben. Bár a fürdőszobátok olyan kicsi, hogy nem nagyon lenne hova esnie, a falak függőlegesben tartanák. És persze az is segítene, ha lefogyna egy kicsit, csakhogy ínyenc. Míg körülötte sokan már a puszta kenyérnek is örülnek, ő a válság elől a homokba dugja a fejét, és ragaszkodik ahhoz az ételhez, amit éppen a hasa, étvágya, nosztalgiája diktál neki. Most éppen gesztenyét kíván a te drágád, ha nem tudnád.

            De ne tőlem. Ezt a sült gesztenye gyereket az tuti, hogy nem tőlem kapja. Mert az. Tényleg olyan, mintha a kaja neki gyerek lenne. Igaz, gyereke nincs, no de akkor is. És lehet, hogy titokban mégis vágyik rá, de már nem lehet neki, hát megkíván ezt-azt. Szépen, gondosan elkészíti, majd befalja. Tényleg. Mint egy hímnős giliszta, az. Olyan, mert nem kell neki senki, csak kaja és meleg. Eszik és hízik, megtermékenyíti magát minden nap, és zsírgyerekekkel lesz tele közben a hasán.

            Mert nem akarlak megbántani, de azt mondta, nem akar már a fiaddal is együtt élni. Jobb volna neki, ha te külföldre mennél dolgozni, hogy többet kereshess. De persze előtte rakd ki a gyereket, mert lustának és sunyinak tartja, ha elmész, nem akar vele kettesben maradni. Mondom, polip ez, nagy, kövér, magányos polip egy szikla rejtekében. És az is akar maradni. Te csak az étele vagy és a melege vagy, az ebédhordozója és gázszámla fizetője, semmi több. Mert azt mondta, azt se bánná, ha te ott külföldön találnál valakit, és kint maradnál. Csak utald át neki a havi megélhetést, bár ezt nem mondta. De akkor is, lásd be, csak azt akarja, hogy tartsd fenn a sziklarepedését a tengerben. Csak erre kellesz neki. Mert azt is mondta, úgy kezdte a történeteteket, hogy volt neki tizenöt évig egy gyönyörű porcelánbabája, akit imádott, de sajnos meghalt agydaganatban. Aztán évekig nem volt senkije, gyászolta a babáját, és téged, bár régóta ismert, csak úgy, olyan feltételekkel szedett fel, ha összeszeded magad. Ha nem nagyon iszol, és ha elég rendezett életet élsz. Előbb bekalibrált téged a drága, befegyelmezett, és nem veszed észre, de te azóta is ebben a fenyegetettségben élsz. Függsz tőle, függsz a feltételeitől, a kívánságaitól, az ínyencségétől és finnyásságától. Remek cocktailt kotyvaszt neked minden nap, amit te boldogan felhajtasz, és azt hiszed, nem vagy egyedül, neked társad van. Holott egy idomárod van. Rak az italodba egy csipet elégedettséget is, mert esze van, elveszíteni nem akar, de aztán rak bele bőven mindet az ő sokféle igényéből, az ő színes egyéniségéből, ami nem más mint sokféle igény csak. Akarat és szándék, amit neked kell csinálni helyette. S míg kapkodod a kezed-lábad-segged, nem veszed észre, hogy olyan áldozatkész vagy, mint egy szerzetes nővér, és annyit dolgozol, hogy kettőnek is sok volna. És főleg nem veszed észre a koktéltól, hogy ideje lenne már a viszonzásnak, hogy valamit azért ő is tegyen a kapcsolatotokért, hogy olykor te is ne félve, hanem örömmel gondolj rá.

            Hát értsd meg, hogy téged nem imád, te csak feltételekkel lehetsz mellette, hogy csak silány utánzata lehetsz esetleg az ő rajongva szeretett porcelánbabájának. Aki mellesleg többet is keresett nálad. És az is lehet, hogy én még ilyen piszok nem voltam senkivel most, mint vele, hogy kibeszélem. Hogy elmondom neked, amit mondott. De az már tényleg ciki, hogy fűnek-fának meséli, hogy pedofil volt az apád, ezzel zsírozva le a te leszbikusságodat, hogy te ezért lettél az. Holott te őelőtte házasságban éltél, és gyerekeket is szültél, s ahogy elnézlek férfitársaságban, te egész jól megvagy a férfiakkal is. Szomorúnak vagy szigorúnak látod őket, és fel akarod őket vidítani, vagy enyhíteni akarod a szigorúságukat. Valami elégedettséget, egy kis melegséget szeretnél vinni, belopni az életükbe. De sérült az nem vagy. A te megzavart, netán elrontott nemi hovatartozásod csak a barátnődnek jó, neki lenne jó csak. Ha hagynád, ha hagyod, hogy folyton emlékeztessen rá, te soha nem lehetsz már ép ember, ép nő. Pedig a te apád, bármit is tett veled, csak szomorú volt, szomorú, mert anyád folyton elégedetlenkedett vele. Irányította és verte folyton, ostorozta, hogy nem elég, nem elég jó, nem elég… Mit tudom én mi. Ahogy veled se volt elégedett soha, még külföldről is elintézte, hogy a gyámügy ellenőrizzen téged, megfelelően neveled-e a gyerekeidet. S ez tragikus, tudom. De te kibírtad, látod-e. Kibírtad, hogy még több ezer km távolságról is zaklasson téged, hogy ide-odacibáljon, megrángasson, mint kislánykorodban. Hát ideje volna feledni, vagyis úgy élni, hogy senki, de senki ne merjen téged emlékeztetni a rosszra, és hagyjon elmerülni végre a mindennapok apró-cseprő dolgaiban.

            De te nem nyugszol, nem törődsz bele, hogy anyádnak nem voltál elég, hogy előbb ő maga magának nem volt elég jó. S ezt aztán kiterjesztette az apádra, majd a halála után már csak rád egyedül. Ki, a rossz kedvét, a morgósságot, a vénkutya süketséget és vakságot mindenre. Hát törődj végre bele, hogy nem voltál elég jó anyádnak. Hidd el, neki egy gyerek se lett volna elég jó. És ismerkedj a lehetetlennel, szokd a hülyeséget, hogy ő úgy volt boldog, hogy téged ügyetlennek, éretlennek, boldogtalannak látott, mert így dolga volt veled mindig. Neki te voltál a dolog az életben, neki te voltál az élet. De most már felejtsd el őt, felejtsd, hogy jobb anyád is születhetett volna, és lehetett volna jobb gyerekkorod is. Sirasd a butaságát, sirasd, hogy azt hitte, csak így köthet magához, sirasd az ügyetlenségét, szűk látását, bátortalanságát, hogy nem mert másba fogni az életben, csak beléd. De neked mintha hiányzott volna, te mintha megszoktad volna a szoros, fojtogató kötést, anyádat a barátnődre cserélted. És lettél a szolgálója, lettél alázkodó, alázatos kiszolgálója. És megint nem értesz semmit, akár gyerek-, kamasz- és fiatal felnőtt korodban. Nem érted, mire a te végtelen áldozatkészséged, ha nem vagy elég neki, ha sose vagy elég. És minek féltékenykedik folyton, hisz tegnap éjszaka is szívrohammal büntetett téged, mert este nem értél haza akkorra, mikorra ő gondolta. És mentőt kellett hívnod hozzá, és mehettél reggel kialvatlanul dolgozni, neki pedig kutya baja se volt, láttam. Csak hisztizett egyet éjszaka, csak rád mozdult, mint az anyád szokott, csak szorított egyet a te végtelen jó, hűséges szíveden az egyik polipkarjával. Ami erős, nézd csak, erős és szívós, és nem hű, mert a hú te vagy őhozzá. Neki csak karjai vannak, agyatlan, lusta karjai, és nem gondolkozik, hogy egyszer kimerülsz, kidőlsz a dupla, tripla munkától, vagy beiszol, egyszer jól beiszol, és elalszol örökre. Mert érzékeny is vagy, bogaram, olyan a te lelked, mint a fátyol, mint a legpihébb szélcsengő. Elég neki a legkisebb fuvallat és máris rezdül és csendül. És uralkodik hál isten a tested fölött, fegyelmezett, ügyes, gyors és sikeres vagy a munkában. De ha akarnád,  lelassíthatnád, a megállásig lassíthatnád azt a testet. Mert nem vagy jógi, buddhista szerzetes se vagy, nem tanultál semmiféle aszkézis technikát, de sajnos jó vagy, anyád miatt nagyon, túlságosan jó lettél, és hiszel a barátnődnek, hiszed, hogy aggódik miattad, hogy egyszer a szívhalálba aggódja magát miattad. De ne félj, az ő szíve meg se rezdül, ha azt mondja, aggódott. Ő csak mondja, de te érzel is, érzed a bűnösségedet ilyenkor. És a szíved is érzi, mert szorul, és aztán szorít téged. A rizikófaktor nem te vagy őneki, hanem fordítva.

            Hát féltelek, és inkább piszok leszek, mocsokember, de azt is elmondom, hogy a te barátnőd nincs egyedül, tán soha nem is volt temelletted. Csak mondja, mert keres más kapcsolatokat, nőket, akiktől ezt-azt tarhálhat. Pénzt, kapcsolatot, bármit. Mondom, hogy polip, nyúl, nyúlogat bárki felé, akitől valamit, bármit remélhet. Csak te hiszed azt, hogy a mindene vagy, mert jó ez, jó ezt hinni, érezni. De csalóka is, látod-e, mert lehet, hogy egyszer ő cserél téged jobbra hirtelen, ha másnál jobb életkörülményeket talál, jobb hozadékot a böhöm, tohonya testének. S akkor mi lesz veled, mi lesz a csalódásból, amit érezni fogsz, mi lesz az érzékeny, bűnbánó szíveddel, azzal. Hogy nem látod, mennyire a bűntudaton alapszik a kapcsolatod vele. Mert minden elégedetlensége veled, minden aggódása miattad a te bűnösségérzetedet növeli. Másra nem jó, csak erre, hogy kössön téged magához, kössön, szorítson. Míg nem talál jobbat. És talál, talál biztosan, mert tele a világ középkorú, férfiakból kiábrándult nőkkel, akik nem leszbikusok, dehogy, csak kóstolgatják az azonos neművel való együttélés ízét, csak egy kis gyöngédségre, lelki melegségre vágynak legfőképp. És nem szexre. Ahogy te is, hisz te mondád, hogy nyolc éve nem szeretkeztél senkivel. Akkor ugyan mire ez a nagy igyekezet a teljes leszbikusság felé? Akkor ugyan mondhatod-e, hogy leszbikus vagy? És nem inkább egy középkorú kislány, aki anyát keres mindig, újra és újra csak anyát? Jót, bíztatót, ölelőt? És nem fojtogatót.

            De te tudod. Légy szabad, legalábbis tőlem független. Viszont ne várd el, hogy menjek hozzátok, inkább te gyere énhozzám lopva, hogy ne tudja meg, és ne tegyen szemrehányást neked énmiattam, ha késel hazafelé. És soha többé ne mondd, hogy féltékenyek, a melegek ilyenek. Mert van ilyen is, meg olyan meleg is. És különben se féltékeny, dehogy fél már attól, hogy elveszít téged. Olyan, mint ez az új, ifjú Z-generáció, amelyik nem sír, nem nevet, csak odébbáll, ha valami cég, ha valami vagy valaki csődbe megy alatta. Ha elsilányulsz, kicsit műkönnyezve ugyan téged, de lecserél seperc alatt. Hát mért félted őt? Féltsd most már magadat őtőle.

            És bocsásd meg, hogy kibeszéltem őt neked, hogy piszok voltam vele, de előbb ő volt velem piszok, ő használta ki viszonzás nélkül minden jóravalóságomat. És el is fogyasztotta mindet, és többé nem akarok neki semmi jót tenni, míg ő nem tesz egyet is nekem. Ha nem veszi észre magát, ha nem veszi észre, hogy énbennem a bűntudat keltése nem megfelelő technika. Így csak te működsz neki, meg az a néhány marha nő, balekasszony, akiket hasadéka elé sodor a tenger.

            Engem már csak idegesít, én se emberagyat, se emberszívet nem látok benne. És finom vakarózással nyugtatom magam, hogy ne szóljak közbe az álságos, álszent, álérzelmes machinációiba veled. És a világgal. Szóval nekem inkább már nem is polip, csak az a háromosztatú egysejtű inkább, tudod. Az a hülye trichomonász, ami viszket kegyetlenül, és zöldesre színezi a bugyinkat, ha elkapjuk.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.