Tört fényben fürdünk. Érett körték égnek
a fákon, ha személyeskedünk, a kisfiam
óvodai jele, a lányomé meg vonat. Jelek,
jelek, varratok szűz hóban, denevérek
verekednek rózsaként nyíló seben. Duzzogó
narancsbőr várható. Az árokban eredeti Kerouac,
bőrömbe kötve. És itt úsznak Esterházy hattyúi is,
majd az Ipoly partján megrázzák szárnyukat,
harmatos este jön, álmodunk magunknak lepkéket,
tovalibbennek azok is. Szivárvány ívébe simulunk.

Apám azért kaszált fejéig érő rozst csendesen,
mert a békekölcsön-kenyér visszajárt.
Összeborul búzavirág és szarkaláb, fényes
dalok hallatszanak a távolból, a végtelenített
szalag visszafele pörög a magnón. Ugye,
gondolsz néha rám? Gyakran, kedvesem.

Előbb elment a jó barát, mint gondolnád.
Kikönyökölt öltönyünkön kókadt fekete szalag
kedvetlenül lengedez. Ez lenne a rettenthetetlen
fekete sereg. Későbbre csak az ecseri piacon
vett farmer maradt. Lennon békegalambjai
szelíden átrepülnek ebbe a borzongós korba.
Képzeld azt. Hogy. Szóval az Imagine.

Megkezdődhet a mélabús őrjárat, határozott
léptekkel jár az óra, kételkedünk, mégis,
másnap virradóra megvágjuk a homályt,
elhúzzuk a mélyen giccsgyanús ködfüggönyt,
hadd legyenek kilátásaink! Kilátásaink?