
Újabb Thomas Bernhard ihlette kollázsverskötet látott napvilágot a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában Debreczeny György alkotói műhelyéből.
„Erre a kötetre is érvényes Adamik Tamás korábbi megállapítása: »Irigylem Debreczeny Györgyöt, hogy ennyire bensőséges kapcsolatot tudott teremteni egy pályatárssal, aki hűvös távolságtartásáról volt híres (és akiről annak idején csak kevesen tudták, hogy súlyos nyavalyák gyötrik, és szinte állandóan küzd az életéért). Irigylem, egyúttal örülök, hogy ilyen párbeszédek egyáltalán létrejöhetnek még. Ha így olvasom ezeket a szövegeket, a bennük megnyilatkozó sok-sok irónia és keserűség ellenére mégis derű tölt el«” – olvashatjuk Szepes Erika ajánlásában.
A borítóképet Debreczeny Fruzsina készítette Al felhasználásával.
Debreczeny György a Szövet állandó munkatársa. Korábbi kötetéről is tudósítottunk, illetve Csontos Márta róla szóló recenzióját is közöltük:
Vélemény, hozzászólás?