Mosolyog a villamos

Fekete Lili

Az egyes villamoson utaztam.
A Puskás Ferenc Stadionhoz.
A honvéd kórháznál felszállt egy férfi.
Jól szituált, valami drága pacsilit viselt.
Ingerülten telefonál.
Felhangosítottam a zenét.
Semmit sem segített.

Az ablakon kívülre kezdetem el figyelni.
Milyen ruhában vannak a gyalogosok?
Hány taxit látok?
Végül felállt, levágta a telefont a földre.
Nem hisz a szerelemben, mondta.

Feszültek lettünk és a tehetetlenek.
Rá néztem, de téged láttalak.

Egy édesanya közben mellém telepedett.
A kislánya a kezében ülve hajtogatta.
Mosolyog a villamos.
Az Erzsébet királyné útján szálltak le.
Mindketten.
Ott a kislány integetett a villamosvezetőnek.
A férfi elviharzott, dühös volt.
A villamosvezető is visszainteget.

A Puskáson sem tértem még magamhoz.
A férfi járt a fejemben, majd a kislány.

Jegyet vettem a kopasz és kövér buszsofőrtől.
Kettő óra tíz percet utaztam.

Én hiszek a szerelemben?
Hiszek.

Te hiszel?
Nem hiszem.

Az állomáson vártál rám
Hivatalosan hazaérkeztem,
De nem éreztem még magam
sosem ilyen hontalannak.
Ha akkor tudtam volna…

Mi lesz velünk?
Semmi.