Handó Péter: Ravatal, Edzés

Ravatal

Szívszorongásom lefogom.
Szememben csillagláng vibrál.
Szaruhártyámból egy foton
húsomra nőtt árnya sírt váj.

Nem dübörögnek lovaim.
Néma cserepek a számon.
Halványan takar be a kín.
Palástja fosszilis álom.

Föld fölött nem kell már égnem.
Hamuként hulltam a porba.
Heverek kvarckristályfényben –
időtlenül eltiporva.

Edzés

Füreden
fülelem
a szívzörejem.
Kegyelem!
Sok torna –
ebben a korban?
Pont nekem?
Ép eszem
épp meghajolva
hever a
szőnyegen,
akár egy serpa.
Mit tegyen?
Mogorva
testem csorogja
nedveit.
Már megint
teljesen kifúlva…
Az ember int.
Izomból a kínt
oly szelíden veszem
újra és újra.
Életre gyúrva
– felszabadulva –
túldobbanok a
szívkoszorúkba
sztentelt lényegen.