kell az álom.  
nélküle elfagy a körtefavirág,  
s az éjszaka is csak:  
mintha a világ karzatán  
egy részeg teremtő  
köpködné tele csillagokkal  
a földszint-eget.  
 
a szentjánosbogarak  
levetkőzték az évmilliókat:  
fényük galaxisok túlpartjairól  
érkezett. régen halottak ők,  
sugarukvesztett hamufehérek,  
nem tudva voltuk kudarcát.  
ahogy emlék vagyunk mi is:  
 
fák derekáról lecsorgó kéreg  
s a háncsolt múlt  
fehéren világítja a kései  
eljövők arcát. nincsenek válaszok,  
ahogy soha nem is voltak miértek.  
csak az álom van. az álom, és  
a reménykedés metszőkései.