Sziwery Balázs

Napsugár hétfő reggel

Megköszörült torokkal írja újra
szenvedéseit a nap.
Szolga-mód eltakarva,
sivár holdudvarba lakva,
törne elő, de meghalt.

Gyárkéményfüst lágy orrán,
erőtlenül bekukkant,
hogy hallja kondulni a harangot.
Hogy lásson mozaikká törött arcot.

Gyér fagyot szülnek utcakövek,
amint lábával rajtuk araszol.
És hogy enyhítse a bánatot,
vizelettócsába fekszik remegőn.

Csend ül a tájon, vonít mégis a teste.
Lelkesült gyászában, magas fák hegyén.
„Elillant az árnyék, jöhet már a fény?”
Majd riadt megadással magasabbra kúszik.

Formás alakját szennyezi vígan,
és némán hasal a föld fölé.

2025. 04. 28.