Molnár József: A kapus

– Fülöp Márton emlékére


Vesztettem, gondolja a kapus,
és eldől az ellenkező
irányba… Este nem érzi jól
magát, talán az izgalom az oka
a gyomorgörcsnek. Bevesz egy
fájdalom csillapítót, másnap újra
edz, és ez így tart egy hétig.

Az orvos arcában letaposott virágok…
Szürke felhők mögül a hold
jégszikráit látja.
Megpattant labda, hogy még
időben érkezett, mellében üres
szavak. Erőtlen kezéből kiesik
a toll, amellyel aláírja

a kemoterápiát, majd
a sugárkezelést.
Rákeres az interneten: ez az
alattomos rák kivédhetetlen,
gondolja, de nem adja fel: nagy
célok lebegnek beesett szeme
előtt, és erősíteti a
gondolat, védenem kell.
A legjobb kapuskorban van.

A daganat taktikát váltva
meglapul, mint kit jó szándék
vezérel, ő csupán tévedésből épít
várat, elhitetve környezetével,
ez a helyes irány… A harc évek
múlva is tart, s amikor kihirdetik
a győztest, a szurkolók
döbbenten látják,

elfogyott a test, s vele a lélek.
Saját harcát feladva, a nagy
győzelemhez adott hitet.
A Csapat szárnyal, mintha
angyalok repítenék.
A labda az ellenfél hálójában
ül, s ha védjük az előnyt, Marci
mindig segít.

2015. november