Kiss Tamás: Tenger(vers?)

Rethymno, 2023. augusztus és szeptember

Ülök, állok, sétálok a parton
Magamat nyomozom
A szél mintha kifújná és szétszórná
Agyamba rakódott szennyezővé vált mivoltom
A létfertőző ostobaság-molekulákat
Igazán most tanulok
Itt mindig rájövök, hogy bolondot csinálnak belőlem
Ha „otthon” voltam vagyok
De hol is az otthonom?
Sokkal inkább itt mint máshol
De végül arra jutok mint eltévedt hullámcseppek
Nem tudom…

——————————————————————-
——————————————————
——————————————
——————————-

Az örökös hullámverésben rajzik milliárdnyi születés
S a zajos suhogás-rohamok után
A part magzat-homlokaiban hal el az élet-remegés
Minden vibrál mint mikor keresel a légben valakit
De nem találod őt őket csupán a káprázat vakít
Emlékeket dallamokat újra élesztve gátakat rombolva felszabadít
És zabolátlan kuszaságban hagy a megkönnyebbülés…

—————
—————————
—————————————–
——————————————————

A vízár-rongyok homokba, sziklába csapódó fintorok
Mintha gúnyolódnának élők elhaló lábnyomain
Ja kérem a világ pusztán egy villanásnyi metamorfózis
S az ember, ki értelmesnek hiszi öntelt önmagát
Pusztán múlás-szimfóniákba csomagolt álom-ámokfutás…

                                                         —————————
                                   ——————————————–
                  ———————————————————
———————————————————————–

A hullámverés: kilégzés
Mint mikor a jógi
Testi-szellemi salakjaitól megszabadul
S elmerül egy megtapasztalhatatlan létezésben
A hullámverés: orgazmus-robaj
Összeomlásokból fakadó megújulás
Felépítő apokalipszis
Örökös ős-szülés
A hullámverés: múltgyilkos jövőbe futás
Kiújuló retteneteket pofozván halálba
Az elmúltakat, a voltokat, a megtörténteket
Elsüllyeszti a fajgyilkos ember-történelmet
Hullámsírba taszítja a gazemberséget
Mit az ember-tenger oly képmutató utálattal szeret…

                                                            ——————-
                                          ——————————————–
                            ——————————————————————
     ——————————————————————————————————-

A tenger, az valami totális teljesség
Ő az Egy, a Lét-infúzió
Mindenfajta kettősség cáfolata
A létvilág egymásban foglaltságának tökéletes jelenése
Halandó testeket rejtő halhatatlanság
Önfeledten nézve egyszer csak megláthatod benső önmagad
Beléd mutat, önvalód magad előtt is titkolt rejtekeibe vezet
Miközben különös hangjaival megszólal a némaság…

    ——————————————————————————————————
                         ——————————————————————-
                                           ————————————-
                                                        —————-

Végtelennek látszik a vízkolosszus
Mert törpék, akik nézik
Háborgásaiban sem lép ki önmagából
Mert nem „fröcsög”
Se bánat se boldogság se gonoszság se erőszak
Se káröröm se utálkozás
Semmi úgynevezett „emberi”
Nem tudja mi az értelemmel pusztítani
Egyszerű, mint az ember elől elvonult ember
Folyvást zúgva zúgó szimfónia…

————————————————————————————————–
———————————————-
                                               —————————————————–
                                           ———————————-

A Mindenség hallható követe, látható szövete
Mindig ugyanaz és mindig más is egyszerre
Kozmosszal éggel földdel örök egységes ritmusban
A Hold sápatag remény-fényével szerelembe zuhantan
Kizökkenthetetlen hűségben árny-fény játék virulásban
Teszi fel a kérdést a szárazra szorultak világának
Hogy „Miért is kell folyvást azzá vágyni, ami végzetesen visszaüt?”…

—————————————
————————————————————–
——————–
—————————————————–

A tenger nem tudja
És ezért is jó neki
Hogy van egy Homo sapiens, aki úgy gondolja „értelmes”
Fajokat és önfaját pusztító volt, van és lesz
Egyszemélyes ego-áradatban feltoluló tömegesség
Érzelmei vannak… Vannak?
Mik is azok?
Annyit tudnak róla, mint a fejükre felcsapó hullámok
Mert aki gondolkodik az hazug is lehet
Önmaga ébredéseit törve ölővé válva
Földbe költöző, mérgező részeg eső…

—————————————————————————————————–
                                           ————————————————————-
                      —————————————————–
                                                             —————

Plakias déltengeri partjainál lázítóan égetnek a szelek
Vízzel randevúzva bőrömet érintve szinte reszketek
Különös teljességbe lök testben, lélekben
És felkiáltok, mint egykoron benned halászó és áldozó ősök
„Igen! Élek, érzek és halhatatlan leszek!”
Külső-belső csupaszságomnak önfeledten örülve
Vetem bele magamat a csak pillanatokra megadatott létbe
Melynek oly egyszerűséggel élet a neve…

————————————————————————-
———————————————————————————————
—————————————
————————–

Én csak álmodozó vagyok
De tengerem maga az álom
Ölembe hullón puhán simogatva
Érek el általa egy különös mámort
Összegyűlik minden vágy valahol mélyen bennem
Nem hiányzik senki, semmi sem, s itt vagy te is látom
Látod? Az örökkévalóság sohasem lehet távol
A valóságnak hitt valami is lehet álom
Mely képes szétverni az időt s érzem fodros csókodat a számon
A misztikus nőt: „Valakit Iráklionból…”

—————————
———————————————————-
———————————————————————————–
——————-

Kiss Tamás: Tenger(vers?)

Kiss Tamás legutóbb a Szöveten:

Kiss Tamás: Európai Madonna, 2023