Kalász István: teichoskopia lányomnak

 – fényképezni 

… mondjuk: a krétarajzot a vasajtón a beton
erkélyen a műanyag kerti széket a felhők
előtt a foltot a tizenkét emeletes épület
falán a járdából kihajtó gyomot a gumi
abroncsokat a falból lógó vezeték alatt.
A kutyamenhely vödreit és a kutyát a
hogyan felnéz le kell fényképezni.
A költői „mint” hasonlítgatást a hideg kövön.
Meg mindazt ami felmutatja magát. Amit sejtsz
akarsz magadnak magadból másnak. A járdára
kihulló fényt a hősi emlékszobrot hátulról a
horpadt sörös dobozt a megállóban. A nyaka
tekert szónokot a főigazgatót sörétes puskával
a köztévében. Egy lakószobát amiben nincs minden.
Magadat amikor a tekeredett vezetéket az ég előtt
nézed. Feslett múltad amiben benne a létra. A száz
levelű rózsa titkát az ablakban. Azt mindenképp
pen.

Kalász István verse legutóbb a Szöveten: