Száldobágyi Csaba: arccal lefelé

„ó, hogy így forgatva és nem egyenesen kerül ki belőle az ember:
bár tudja, hogy az utcára vagy a strand hideg reggeli homokjára fog kerülni”
(Szentkuthy Miklós: Prae)

ledobott ruhával belegázolni
e mérhetetlenül tágas szorításba
nem törődni a horzsolásokkal
(rákkeltő anyag alig értékhatár felett)
jelenléted lábon kihordott diagnózis
nem hirtelen mint valami elmúlás-
féle egy köteg műanyag tokba
zsúfolt lelet
 
hiába tudom hogy
egyetlen óriás ütés
a hold. a földre esett szél bágyadtan
és tompán harangolt
 
napernyők alatt egyensúlyozunk
zsigereinkben ott a repesz
jól van
ledobott ruhával szimmetriától torzan
az erek falán lerakódva
a sternumot érő egyetlen ütés
lenni
e mérhetetlenül véges szorítás
arccal lefelé
a hullámzó homokban
 
Ez. Itt. Ennyi.