álmomban haldokló fákat látok
szeretők pora fölött hollók köröznek
rommá lett városok kísértenek – egyre jobban fázok
félek magányomról jobb ha semmit többet
falevél-könyveim tanúk rá
néha még felegyenesedek
fejemben hajléktalan lettem
úgy mint szederinda a bokrok között
vagy a rothadó falevelek
úttalan-utak mentén járni
ahogy énvelem a vén idő
varjak és csókák és hollók folyton közelemben
utolsó mesterem gyermekem a szerelem és az isten
nevethetsz Szókratész – vakon botorkálok tovább
a történelem is ha dicstelen
Szente B. Levente verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?