Megint dőlnek a házfalak.
Rozzant emlékekből
épülnénk újra,
de kacska kezünkből
peregnek a színek,
sötétre festett plafon alól
függőcseppként lógunk,
s gerendák közé feszített
karcos üveglapon át
homályos kép ég a holnapba.
.
Légvételnyi csendből mélyre nyúlva
tépjük szárnyatlan valónk,
s feddéssel ostorozzuk
a bennünk elhaló vágyat.
Mindenki várat,
és a kihalt utcakövekről, mint bennünk,
pattogzik a bánat.
Toga
2023.08.30
Tóth Gabriella (Toga) verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?