Amikor sok apró részlet mustármagba zárva hangtalan csusszan végig torkomon, korlátok nélkül zuhanok hátra, míg el nem emészt a fájdalom, te maradsz nekem egyetlen titokban szenvedő, húsomat átjáró kegyelem. Bizalmad ritka gyöngy, megőrzök belőle minden szemet, ha mint rengeteg erdő, egyszer csak beborít a véget nem érő vendégszeretet.
Benyó Tamás verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?