Köves István: A szomszéd ágyra

Köves István

A szomszéd ágyra

Ami nemrég csak sóhajtásnyira,
legföljebb karnyújtásnyira volt csak,
most mintha léket kapott hajó megdőlt
fedélzetén csúszott volna messze,
vagy leszakadt földrésszé lett
háborgó tengerünkben, saját parttal,
elérhetetlen, hívogat ugyan, de hidegen,
mint frissen átadott sztráda menti bisztró
acélpengeél-fényű cégreklám-neonja.
Mióta pártalanná pároltál és elröppentél,
csak a szivárványzó végtelen vár bénán
ezen a mohaillattal ravatalosodó ágyon,
s a szobasarkokban szorgos szú perceg,
mint olvadó hó porló bokorneszei, míg én
lehunyom a szemem, ha látni akarlak,
s mind hallgatok, ha hangodra vágyom.
Hajnalonta idehallom a borzongó tóról
a szárcsák szisszenő szárnycsapásait,
hordják haza a sok vergődő, hűs halat,
falnak a fiókák doszt. Talán mégis úgy
lenne jó élnünk, mint háztetőn a cserepek.