Molnár József: XXI. századi ember (Éhség, Sehol)

Molnár József

XXI. századi ember

Éhség

Mit ér az ember küzdelme az állat-
hoz képest, aki nem panaszkodik:
az állat gyengéd, s úgy ragaszkodik
gyermekeihez, mint hozzánk bú s bánat.

Télen, mikor fújja a szél a nádat,
tudod-e, ott lapul fácán s a pinty,
feléjük kúszva éhség, árnya ring:
fájdalmuktól lesz-e magasabb lázad?

Láttál-e széttépett madárfiókát,
ki fölött anyja sírja el dalát,
s véres ruhában haza futó rókát,

kit éhezők közt ér utol halál?
Vagy te is puskatussal ütsz időt,
s káromkodol, ha egy ág visszalőtt.

Sehol

Nézi az akasztott ember a tájat.
Messze kérődző tehéncsorda hallgat.
Meleg földeket taposnak a varjak;
magányában ring, vele lóg a bánat.

Sehol segítőkéz, nincs ki levágná.
Távolból acsarkodó kutyák hangja,
belül már a döglött csend marcangolja.
Ha látná asszony, a keresztet hányná.

Fújja a szél, kering az életösztön.
Nyaka nyúlik, szesztől, vértől ázón.
Szűk keselyű-körök… Jobb volt a börtön.

Még nem láttam soha a másvilágot!
Biztatgatja magát a szegény őrdög.
Sötétedik… A lenyugvó nap lángol.

További tartalmaink