Szente B. Levente: Kegyelmeink közösek

Szente B. Levente

Kegyelmeink közösek

egyetlen közös pontunk
a szeretet
kegyelmeink kezdettől közösek
nekünk kik egymás csókjait is
ajándékba kaptuk
meg a virágokat az ég fele nyújtózó fákat
a ki-be lélegzést
az apró egyenletlenül szétosztott fűszálak
szélben csacsogó hárfajátékaival együtt

vagy a könnyes szemű anyákat
ahogy a régi dalokban
ott vidultak búslakodtak
apáink dacosan összeszorított ajkai között
mikor fészket vert ütemre a gyorsuló idő
mint az ős-ok – hogy benne
valami igen szép együttérzés jön
s telepszik ránk
ne engedd el őket mégsem

én feléd lépdelek
mint aki nem látja előre sorsát
az évszakokkal együtt botladozom
álmunkban az édenkert tenyere nyitott ég
Isten mellett voltunk –
így hát ma is betakarsz esténként

csak a kapu valamint a kerub
akinek kezében lángpallos – azokkal valahogyan
nem tudok mit kezdeni
vasszárnyakat ácsolok igaztalan
ki tudja
tán egyszer a csillagok
a földgöröngy
ha bennünk álmodni mer

minden kakukk szemében
ott látom azóta azt a bús emberi feledést
torokhangjában a tűzzel táplált szerelmeket
másságukban a megmásíthatatlant
mezítláb lehettünk
arcunk kettéválásán nevettünk

hajadban szellő játszott
holdfény-szonáta suttogásod éji azúrkék
való-álom szívünkben minden szó-gallyak finom roppanása
két kezemben ott szendergett a felismerés pillanata
kapaszkodsz belém angyalul

Szente B. Levente verse legutóbb a Szöveten:

Szente B. Levente: Egyetlen csoda van