Bence Erika: Titokzatos levélírók (Jegyzet Bartha György Dékárt és más levelek című könyvéhez)

Bence Erika

Titokzatos levélírók

Jegyzet Bartha György Dékárt és más levelek című könyvéhez

A dékárt verses regény, amelyben történetet mesélő narrátor lép elénk a költészetből ismert lírai én helyett. Főhőse, a kisbetűs dékárt, se nem egy Esti Kornél- vagy egy Dumpf Endre-szerű alteregó, se nem (teljesen) azonos René Descartes-tal, a 17. századi filozófussal. A „főhős dékárt”-ot a valóságos Descartes világától ironikus megszólalásmódja, a megjelenítés és az időkezelés paradoxonai, a múlt és a jelen rekvizitumainak furcsa keveredése teszi különbözővé, pontosabban: úgy hat, mintha ez a 21. századi hős „végigjátszaná” múltbeli mása életét: egy modern világban reprodukálva előképe tetteit.

A francia tudós nevét „dékárt”-nak kell ejteni, valóban élt és tartózkodott Hollandiában, „csakis királynőkkel” volt baráti és szerelmi kapcsolata: többek között Erzsébet pfalzi hercegnővel és az „önmagát száműző” svéd Krisztina királynővel, különc és magányos elme volt: az idealista és a materialista világértés kettőségében teremtette filozófiáját és tudományos elméleteit.

A groteszkre való hajlam és az extrém viselkedés Descartes személyiségétől sem állt távol, mi több, számos anekdota szól arról, hogyan szökött meg az úri világ színtereiről időlegesen, lakott külvárosi fogadókban, ahol a kulcslyukon keresztül leste a személyzet, hogyan tölti egész napját, vagy napokat az ágyban, olykor fel-felemelve írótollát, jegyzetelve valamit. Dékárt szájából elhangozva azonban merő gúny és irónia minden descartes-i gondolat: „és / cogito ergo sum”…

A lineárisan haladó idő relativizálása fontos elbeszélői eljárása a regénynek: dékárt haláláról például már a versfolyam ötödik-hatodik darabjában értesülünk vagy értesülnénk, hacsak nem inkább frivol és pikáns értelemben fogjuk fel a jelenetet, hiszen a főhőst „egy alkalommal” egyik királynő „combjai közé szorultan” éri a „vég” – feltehetően annak csak „kis halál” értelmében.

A versfolyam darabjainak helyesírása egyedített, a központozás, a prozódia és a sortördelés szabályait teljesen nélkülöző versek a szó szoros értelmében „folynak be” elénk az epizódok sokasodásával egyre terebélyesedő, hosszabbodó sorok révén. Hogy mégsem zavaró, sőt, könnyedén követhető e szabálytalanságokra épülő, látszólag rendezetlen narráció, a gondolatritmus következetes „ütemezésével”, a történéseket aprólékosan bemutató, részletező, figyelemlekötő módszerével éri el az elbeszélő.

A dékárt című verses regény a magyar irodalom műfajtradícióira (a verses regény története) íródik rá, ugyanakkor nemcsak újragondol és alkot egy hagyományt, nemcsak jelen korunk hasonló törekvéseivel áll szinkronban (például: Térey János, Schein Gábor, Parti Nagy Lajos és mások regényírása), hanem a digitális éra, a kibertér sajátosságaira is rávilágít – valamennyi darabja elektronikus felületen íródott és jelent meg, kiaknázva a közösségi felületek lehetőségeit: a változtatás/változatképződés, a folyamatos alakulás eljárásait, a formai és helyesírási szabványok relativizálódását.

Azt még csak-csak sejtjük, hogy ki lehet a levelek címzettje, akit azoknak írója (kisbetűs) milánnak szólít, s akinek Advent című könyvét olvassa. De ki ez a saját önarcképét krétával és versben egyaránt megfestő levélíró, aki magát és költői képzeletét a szabadvers áradatára bízva írja episztoláit költőtársának egy háborús tél közepette: félelem és szerelem között hánykódva?

Csak az olvasás és az értő beleélés adhat számunkra releváns válaszokat. Lehet, hogy nem is azonosakat.