Lencsés Károly: Lány a liftben (II.)

Leszámítva azt a pár hetet, míg Kevinski Hawain sütette a hasát, Dug nem sajnálva időt és energiát éjjel-nappal Kevinski nyomában járt. Tudta, mikor kel. Melyik közértbe jár vásárolni. Tudta, mit szeret reggelizni, ebédelni, vacsorázni. Azt is tudta, hogy pár hónapja új szenvedélynek hódol. Bevezettette az internetet az újonnan vásárolt lakásába. Dug egy egyszerű kémprogram segítségével aztán feltörte a mailjeit, s pontosan látta, merre szörföl éppen a világhálón. 

Puszta kézzel meg tudta volna fojtani, amiért Kevinski összemelegedett azzal az Ashley21 nick nevű lánnyal. De ezzel együtt úgy festett a dolog, hogy minden az ő malmára hajtja a vizet. Tudta, hogy ha Kevinski a rendőrség látószögébe fog kerülni, úgyis kiderül, hogy sokat lógott azon a weboldalon.

Barbara kapóra jött neki. Vagyis Ashley21. Tökéletes. Az utolsó lépés a sakktáblán, amely elkerülhetetlenül mattolja Kevinski szánalmas életét.

A lány nem kérdezősködött a szokásosnál jóval alacsonyabb lakásbérleti díj felől. Örült, hogy talált egy balekot, aki szinte ingyen ad bérbe egy ilyen komfortos lakást.

Dug végső lépése az volt, hogy Barbara a lehető legközelebb kerüljön a gyanútlan Kevinskihez. Minél közelebb, hogy megkérdőjelezhetetlen bizonyítékul szolgálhasson, hogy ismerhette a lányt.

Dug Parker már nem csak ellehetetleníteni akarta Kevinski életét, hanem jóval ördögibb terv körvonalazódott benne. Szinte fizikai vágyat érzett az iránt, hogy a férfit, akinek a feleségét az ő halott kislányának a mája mentette meg a biztos haláltól, végkép eltörölje a föld színéről. Azt akarta, hogy Kevinski bűnhődjön, amiért nem vigyázott rá eléggé. Az ő picikéjére. Amiért nem szerette eléggé… s még attól a tudattól is megfosztotta őt, hogy a kis Greta legalább egy része egy másik ember testében élhessen tovább.

Megtette, és egyáltalán nem esett nehezére. Mire észbekapott, ő lett a sajtó által csak Hóhérként emlegetett sorozatgyilkos. És jó úton haladt afelé, hogy Kevinski élete hátralévő részét rács mögött töltse.

Dug Parker örült, hogy New Yorkban nincs halálbüntetés, így Kevinski még jó sokáig szenvedhet a világban. Már az is eldőlt, hogy a börtönben se hagyja magára. Majd kerít neki megfelelő társaságot. Ha Kevinskit azonosítják mint a Hóhér, akkor lefizet majd néhány nehézfiút, hogy alaposan keserítsék meg odabent a mindennapjait.

2009-ben Greta és Emília Parker balesetét apró betűvel hozták az újságok. Aki személyesen nem tudta, hogy Greta és Emília Parkert halálra gázolta egy Ashley Rodrigez nevű iszákos pincérnő, az észre se vette a hírt. Senki se tudta, hogy meghaltak mindketten. Csak Dug tudta.

Most bezzeg vastagon szedve minden főcím a Hóhérral foglalkozik. Igen, még ha senki sem tudja, de a Hóhér tartja életben Greta és Emília emlékét.

*

Chad még alig töltött másfél órát a kihallgató szobában, de mintha a kis szoba levegőjében érezhető kávé-, cigarettafüst- és saját izzadságszagának az elegye, mint valami sav, feloldotta volna az időérzékét is. Nem hogy az időérzéke nem létezett, hanem a méltósága sem. Olyannak érezte magát, mint egy torzszülött cet egy elrepedt akváriumban. Nem volt levegője, s noha egyáltalán nem volt meleg, teljesen átizzadta a trikóját.

Tisztában volt vele, hogy figyelik minden rezdülését, és az izzadásból is azt a következtetést fogják levonni, hogy valamit titkol vagy hazudik, ám bárhogy is erőlködött, sehogy sem bírt megbirkózni a helyzettel. Örökkévalóságnak érzett minden ott töltött másodpercet.

A homályos szobában egy régi íróasztalon kívül, ami mellett Chad ült, két másik szék is volt még. Az egyik az asztal túlsó részén, ahol McBride toporgott, a harmadik pedig a szemközti sarokban a hatalmas tükör alatt.

A nyomozó intésére kisvártatva egy hórihorgas, karikás szemű férfi nyitott be az ajtón. Nem lépett be, csak megállt a félig nyitott ajtóban.

– Igen, főnök?

– Ellenőrizzétek annak az internetes pornó akárminek a szerverét. Hátha megmaradt benne valami. – utasította McBride. A másik bólintott és elment. Chad szíve összeszorult. Úgy érezte magát, mint a zöldfülű cserkész, aki nem bírja a szülei nélkül s rögtön az első éjszakán elbőgi magát, mert haza akar menni.

Chad idegesen nyomkodta a kezeit az ölében s leszegett fejjel azt motyogta az orra alatt, hogy nem nem az nem pornó. McBride ismét Chad Kevinski felé fordult a kihallgatóban.

Ekkor Chad zavartan felkapta a fejét. Meglátta magát a szemközti falon húzódó két oldalas tükörben, és megijedt a látványtól. Mintha húsz évet öregedett volna. Sápadt volt. Gyűrött a bőre, a szemei szinte beestek a koponyájába és szörnyen borostás volt. Nagyon borostás. Fogalma sem volt, hogy a fenébe tudott ennyire kiszőrösödni, de az utolsó néhány óra tudatában nem nagyon lehetett csodálkozni a teste reakcióján.

Tudta, hogy még sokan nézik őt az üveg túloldaláról. És azok közül ott a túloldalon senki se hisz neki. Azt hiszik, hogy ő az a sorozatgyilkos. Az a Hóhér.

– Szóval azt mondja, hogy valaki magára akarja terelni a gyanút. Ezt pedig abból gondolja, mert a neten a nevén szólította a gyilkos. Azt mondta „Helló Chad”!

– Igen, de nem tudom, hogy ki lehet. Fogalmam sincs miért…- dadogta.

Chad nyaka szinte bezuhant a vállai közé. Előregörnyedt a fejét lehajtotta.

– Én nem vagyok gyilkos!- mormolta.

*

McBride mindössze két órával később már a weblap üzemeltető által elfaxolt részletes felhasználói adatok tanulmányozásával is végzett. Átnyúlt a papírok felett, felemelte a telefont, és a kettes melléket kérte.

Két emelettel lejjebb, a tizennegyediken a magas karikás szemű nyomozó már az első kicsöngést követően felvette és beleszólt a kagylóba:

– Tessék, itt Doyl.

– Szólj, ha a szakértő végzett a laptoppal.

– Természetesen.

– Várj, még két órát, aztán engedjétek el Kevinskit. – mondta McBride, s miután letette a kagylót, azon tűnődött, jól döntött-e, hogy tudtán kívül bevonta az ügybe Kevinskit. De nem volt más választása. A döntés egy pillanat alatt megszületett benne. Előbb küldött egy email-t egy Dean Forrest nevű újságírónak Kevinski fényképével. És mostanra biztosra vette, hogy telekürtölte a várost az tájékoztatással. A hajnali hírekben már biztosan kiemelt hírként szerepel. Nehezére esett, mert a „talánemberek” után (talán) a firkászokat gyűlölte a legjobban a környezetében, de kényszerhelyzetben volt. Úgy érezte, addig kell ütnie a vasat, amíg meleg. Bár bent tarthatta volna Kevinskit, de arra számított, hogy felkeltheti a gyilkos érdeklődését, és hamar visszatér, hogy végezzen a szemtanúval. Ő pedig ott fogja várni.

A papír az íróasztalán alibit igazolt a férfinak, mégis voltak kételyei. A gyilkosságok idején a weboldalon chatelt. Minden áldott este Barbara vendége volt. Az adatok között világosan látszottak belépések és a weboldal elhagyásának az időpontjai. Sőt, a beszélgetéseiket is szóról szóra rögzítették. Néhány privát videofelvétel is előkerült.

A papírok és a videók tanúsága szerint Chad Kevinski nem lehet a Hóhér. Hacsak, töprengett McBride, miközben az adatokat nézte, nincs egy tettestársa, aki, míg Kevinski elment és lenyakazott pár nőt, addig a rejtélyes társ szóval tartotta Barbarát alibit szolgáltatva neki. Látott már elég szerencsétlent. Talán Kevinski képtelen volt feldolgozni a felesége elvesztését és sorozatgyilkosnak állt. Már megint az a rengeteg talán…

Bosszúsan összevonta a szemöldökét, és hátradőlve a forgószékben egy darabig még csendben tűnődött. Aztán kifordult az íróasztal mögül, leakasztotta a szék támlájáról a kabátját, felmarkolta a mobilt a papírhalom tetejéről, és kiment az irodából.

*

Chad taxival ment haza. Útközben az ablakon bámult kifelé, de nemigen emlékezett semmire az útból. Az ülésbe épített hangszórókból halk és andalító jazz muzsika szólt, de Chad azt sem hallotta. Az elsuhanó város épületeit s a neon hirdetések sárga egybeolvadt lézercsíkját sem vette észre a taxi felhúzott ablakán keresztül. Barbarára gondolt.

McBride-al már nem találkozott a kihallgatás után. Az előzeteseknek kialakított fogda az alaksorban volt és órákkal később a magas fickó ment le érte, hogy elengedje. Azt mondta, azért engedik el, mert utánanéztek, és a weboldal üzemeltetője által rendelkezésükre bocsátott adatok szerint a gyilkosságok idején ő nem lehetett a helyszíneken.

A kapitányságtól számítva Chad a legnagyobb forgalomban is hazaért volna cirka harminc perc alatt. Most hogy hajnal négyre járt az idő, ilyenkor megpihent kicsit a város: az éjszakai mulatozásból már javarészt hazatértek az emberek, a reggeli műszak pedig még nem volt elég közel, így mindössze huszonegy perc kellett a taxinak, hogy megtegye az utat.

A liftben még erőteljesebben érezte a szomorúságot. A kijelzőn felvillant Barbara emeletének a száma, és belesajdult a szíve. Hirtelen mindenre emlékezett. A lány mindig a hetediken szállt ki. Még az illata is felidéződött benne. A lépcsőházban a liftre várva gyakran összefutottak, és ahogy rápillantott, mindig elmosolyodott. Kedves volt, de távolságtartó. Nem hűvös, csak távolságtartó. Chad csak ekkor döbbent rá, hogy a lány valószínűleg már régebben felismerte őt. Tudta, hogy szomszédok, s ezért nem akarta megmutatni az arcát. Csak játszott vele. Igazából semmit sem akart tőle. Ha bármit akart volna, egyszerűen csak kezet nyújt, és azt mondja: helló Ashley21 vagyok.

Végül beváltotta az ígéretét. Megvolt a meglepetés, amit ígért. Chad arcán kedvtelen mosoly suhant át: arra gondolt, hogy megmentette az életét. Jól tudta, ha nincs Barbara, azaz Ashley21 azon a weboldalon, mostanra McBride nyomozó már darabjaira szedte s ő még azt is bevallotta volna, hogy igazából ő gyilkolta meg a Kennedy-ket.

            Bár összerámoltak maguk után, Chad úgy gondolta, nem fizethetik meg eléggé a rendőrség kötelékébe tartozó speciális takarítókat, mert az ajtó kilincsgombján fekete koromszerű pecsétek maradtak. Feltehetően a helyszínelő technikusok ujjlenyomat rögzítő festékéből maradhatott rajta.

            A kulcscsomó és néhány személyes tárgy, ami nála volt a rendőrök érkezésekor, még a barna papírtasakban lapultak. Előbányászta a kulcsokat, kiválasztotta a megfelelőt, bedugta a zárba, és kinyitotta az ajtót.

Az előszobában villanyt kapcsolt, de azonnal megbánta. Az éles világosság elvakította egy pillanatra, és fájdalom nyilalt a szemeibe. A kabátját a ruhásszekrény elé dobta a földre. Egy italt akart, s ha lehet, azonnal.

A cipőit a sarokba rúgta, és a nappaliba ment egy kis guruló szekrényhez, aminek üvegajtaja mögött pár palack ital és a Bourbonhoz illő poharak voltak.

Odakintről a sétányt övező bokorsövény fölötti utcai lámpák bágyadt fényeitől elég világos volt, hogy Chadnek ne kelljen villanyt gyújtani, ezért első útja azonnal a szekrényhez vezetett.

Dupla italt töltött egy pohárba, s mire a hálószobába nyíló ajtóhoz ért, az egészet felhajtotta. Az ital kellemes forrósággal ömlött végig a nyelőcsövén, a mellkasán, s mire a gyomrába ért, valamelyest jobban érezte magát.

A hálószoba előtt megtorpant, s tanakodva leeresztette a szájától a poharat. A résnyire nyitott ajtón keresztül halványan kisejlett az olvasólámpa fénye. Nem emlékezett rá, hogy az este folyamán bármikor is felkapcsolta volna a lámpát. Talán a zűrös nap után nem lehetne csodálkozni azon, hogy nem pontosan emlékszik dolgokra, azt azonban pontosan tudta, hogy csak akkor használja az ágya melletti komódon tartott lámpát, ha már ágyba bújt és netán olvasni támad kedve. De akár a rendőrök is felkapcsolhatták…

McBride elengedte, s igaz ugyan, hogy egy járőr kocsi a ház előtt parkolt – látta a taxiból – de azért jobban örült volna annak, ha védelmet biztosítanak a számára. Elvégre szemtanúja volt egy brutális gyilkosságnak s bár bizonyítéka nem volt arra vonatkozólag, hogy az élete veszélyben forogna, valami azt súgta neki, hogy nem képzelődődik, hogy nem roppant össze annyira Gloria halálakor, hogy „zombivá” változott volna, ahogyan azt a nyomozó megpróbálta rávezetni a kihallgatás során.

Az is a nyomozó érvelése mellett szólt, hogy Chad egyszerűen Chad volt a chaten is, tehát a Hóhér szólíthatta a nevén. Most egy kicsit sajnálta, hogy nem volt elég fantáziája, hogy létrehozzon magának egy nick nevet, de nem is értette, miért van rá szükség. Chad Chad volt a chaten is, nem pedig „buggyasztotttojás40” vagy „dákó bácsi4000”.

A magas, karikás szemű fickó valamelyest megnyugtatta, hogy nincs veszélyben, hacsak hazafelé menet a zebrán el nem gázolja egy részeg sofőr. A Hóhér miatt nem kell aggódnia, mondta. A Hóhér nőket gyilkol. Még hozzá Ashley keresztnevű nőket. Én úgy látom, maga tetőtől talpig férfiből van, jegyezte meg a nyomozó, és a neve sem Ashley. Ahogy mondani szokás, rosszkor volt rossz helyen. Javaslom, hajtson fel egy italt, és aludjon egyet. Egyébként meg, ha ez megnyugtatja, a protokoll szerint még hetekig fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak a környéken. Szóval menjen haza és pihenjen. Nem történhet baja. S ezek után úgy csapkodta meg a hátát, mint a suli szövetség korosztályos baseball válogatóján ügyetlenkedő fiút az apja.

Chadnek mindezek ellenére határozottan rossz előérzete volt. A szívverését megint aggasztóan lassúnak érezte, s ez perpillanat jobban megrémítette, minthogy lehet valaki a szobában. Elvégre elmúlt ötven éves, és az a vacak kitudja, mióta nem volt már szervizben. Hirtelen elhatározta, hogy mindenképpen kivizsgáltatja magát, feltéve, ha a tegnapi nap után nem áll meg hamarabb a szíve. Az ajtóhoz lépett.

A pohár szájával tolta be, készen arra, hogy az esetleges támadó képébe vágja teljes erőből. Az ajtó feltárult szemben a négyszemélyes franciaággyal s szomszédjában a felkapcsolt lámpával.

Az álla leesett. A pohár a parkettán tört darabokra. Hét fej, hét test nélküli fej volt az ágyában elhelyezve kereszt alakban.

A látvány minden mást kiszorított a fejéből. Halálra váltan állt ott, és érezte a gyengeséget, ami fokozatosan elhatalmasodott rajta. A térdei remegtek. A tüdejében nem volt levegő. Hirtelen nagyon szorítani kezdett a mellkasa, mintha egy vasabroncs között préselődne össze, de nem volt ereje megmozdulni. Meg volt győződve arról, hogy infarktusa van, de képtelen volt bármit is tenni. Megbicsaklottak a bokái, térdre rogyott, aztán előrehanyatlott.

Dug a földre roskadt test tompa dörömbölésére előjött az ajtó mögül, és az eszméletlen férfit szánakozó tekintettel nézve elégedetlenül megrázta a fejét.

– Ez nem lehet igaz. – mondta. – A végén még meghalsz itt nekem.

Azonnal a hátára fordította az elernyedt testet, s ellenőrizte a pulzusát is. Széthúzta az állkapcsát, hogy meggyőződjön arról is, nem nyelte-e le a nyelvét. Mindent rendben talált. A testet a hónaljánál fogva bevonszolta a hálószobába, hogy Chadre majd az ágyban fekve találjanak rá. Elhelyezett néhány gyertyát is az ágy mellett hogy hatásosabb legyen a Hóhér hálószobája nyújtotta kép. Elővigyázatosságból nem gyújtotta meg a gyertyákat, nehogy véletlenül lángra kapjon valami.

Az előszobából még visszafordult. Íme, a Hóhér, és az ő nem mindennapi háreme. Már a kilincsgombra tette a kezét, amikor elgondolkozva megtorpant. Egy pillanatig maga elé meredt, aztán csettintett egyet az ujjaival és megfordult. Kiment az előszobából, sietve átvágott a nappalin. A hálószobában ismét elmerengett. Egy pillanat volt csupán, és kiemelte Barbara kacsintó fejét a többi hat közül és az alélt férfi hóna alá akarta helyezni, mintha csak át akarná karolni. Mégsem tette. Eszébe jutott, hogy minél előbb meg kellene hogy találják Kevinskit. Lehetőleg még azelőtt, hogy magához térne. Különben tényleg halálra rémül, amikor magához tér. Azzal fogta a fejet, megfordult, és bezárta maga után az ajtót.

Megérkezett a lift. Dug beledobta a lány fejét, és megnyomta az alagsor gombját. Úgy is mostanában költözhetnek vissza a lakók a helyszínelés miatt, és a liftben így nem sokára biztosan rábukkan valaki, aki értesíteni fogja a rendőrséget.

A lépcsőházban ment le az alagsorba, és a hátsó kijáraton a parkolóba. Senki se láthatta, mert a parkolóig vezető keskeny járda a park magas fái között vitt.

McBride már úton volt, amikor megcsörrent a telefonja. A technikusi laborból hívták, hogy átnézték Kevinski számítógépét s a szakértő megtalálta annak a kémprogramnak a nyomait, amit az áldozat számítógépén is találtak. Egyelőre még keresik az IP címet, ahonnan származik, de McBride fejébe szöget ütött a dolog. Egyre inkább úgy érezte, hogy a férfi nincs biztonságban.

Megnyomta a lift hívógombját, majd hátralépett, hogy jobban lássa az ajtó fölötti kijelzőt. Néhány pillanattal később felért a lift az alagsorból.

*

Két hét telt el az óta, hogy McBride nyomozó megtalálta a lány fejét a liftben, és az ájult Kevinskit az eltűnt fejek között a hálószobában. Azóta Chadet még mindig az intenzív osztályon kezelték. Bár már eszméleténél volt, még napjában többször is vizitelt a főorvos. Nem tudta, hogy ez-e a szokásos eljárás, de inkább úgy érezte, hogy csak neki jár ez a megkülönböztető figyelem. A Hóhérnak. Az élet egy újabb ellentmondása: senki sem kívánja a halálát. Azt akarják, hogy bűnhődjön a tetteiért.

A testén elektróda erdő díszlett, a korongokból hajszálvékony, különböző színű kábelek csatlakoztak az oldalaira felhajtható rácsos kórházi ágy mindkét oldalán a szintén gördíthető fémállványokra helyezett csipogó zúgó gépekbe. Egy ideje már elviselhetetlenül viszketett a bőre a korongok alá kent zselétől, és mindig is gyűlölte a kórház émelyítő fertőtlenítőszagát, de ezzel együtt volt egy olyan érzése, hogy visszakívánja még az idegesítő gépek csipogását.

Dug a bárpulton könyökölve figyelte a tévét, amiben a Tisch Egyetemi Kórház főbejárata előtti lépcsők tetején megint az a nyomozó beszélt.

Daniel McBride naponta többször kénytelen volt a sajtó felé nyilatkozni, amióta megtalálta Kevinskit.

– Hangosítsa fel! – intett oda a csaposnak Dug, de nem nézett a pult mögött álló kövér pókhasú férfire, aki széles vállán kék színű törlőrongyot hordott. Dug észre se vette, hogy amaz unott képpel végig mérte, mintha azon hezitált volna, hogy vajon veszélybe sodorja-e magát, ha nem teljesíti a kívánságot, ami – ha jól belegondolt – inkább utasításnak hangzott, mintsem kérésnek. De nem gondolt bele. Nem az a dolga. Az ő dolga az, hogy azt a kék színű törlőrongyot mindig a keze ügyében tartsa. Komótosan megmozdult, s válasz nélkül a pult mögötti falon lévő polchoz cammogva felhangosította a készüléket.

„A város fellélegezhet. Elkaptuk a Hóhér néven elhíresült sorozatgyilkost. Most is a kórház intenzív osztályának a vendége. Nemsokára odakerül, ahová való.”

Dug kortyolt egyet a kávéjából, de alig tudta lenyelni. Hányingert érzett. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a rendőr beszéde vagy a kihűlt kávé hozta rá az émelygést, de felkavarodott a gyomra a szájában összegyűlt elviselhetetlenül keserű epe ízű nyáltól. Talán a kávé és a zsaru együttesen kavarta fel a gyomrát. Az a szemét zsernyák se jobb, mint a hideg kávé.

Egyáltalán nem az történt, amire számított. Azt hitte, elégtételt fog érezni, ha Kevinski örök életére rács mögé kerül. Azonban semmi effélét nem tudott felismerni az érzései között. Újra és újra átgondolta, és mindig arra jutott, hogy Kevinskit ugyan lemattolta a sakktáblán, de csak idő kérdése, és elfelejtik. Jön majd egy másik ügy, amely felkavarja a kedélyeket. A Hóhérral együtt az enyészeté lesz az ő drága Gretájának az emléke is. A Hóhér nem tűnhet el csak úgy!

Megint elöntötte a méreg, és elnémult a világ. A tekintete lecsúszott a képernyőről, ahol McBride továbbra is beszélt, csakhogy nem hallotta, mit mond. Semmit sem hallott. Dug úgy érezte, mindjárt okádni fog. Verejték ütközött ki a homlokán, s miközben lekászálódott a bárszékről, hirtelen az oldalára dőlt a pult, s a fekete-fehér csempe kockái megbillentek a talpa alatt. Elvesztette az egyensúlyát, és a padlóra zuhant. Csak kevesen voltak a gyorsbüfében, és az a pár vendég is, akik a bárpult körül ücsörögtek, inkább megrökönyödve szemlélték, minthogy segítettek volna. Egyedül a nagydarab csapos tette a dolgát. A pulthoz lépett, s a vállán hordott törlővel elkezdte felitatni a kiborult kávét.

Fuldoklott. Megmarkolta a pulóver nyakát s hisztérikusan rángatni kezdte, hogy levegőt kapjon.

Zúgott a füle, a nyála kifolyt az állára, alig bírt feltápászkodni, de senki a füle botját se volt hajlandó mozdítani. A kijárathoz támolyogva az járt a fejében, hogy nem érdemlik meg, hogy nem érdemli meg a város…

A büfé előtt mélyet szippantott a hideg levegőből, de megint csak hányinger tört rá. Csípős kipufogógáz szagú volt a levegő. Karmolta, vájta az orrát és a garatját. Miféle pokoli hely ez – gondolta, és támolyogva elindult a csípős New Yorki éjszakába.

*

McBride intett Collinsnak, aki bólintott, és kiengedte a Nyomozó Hivatal épületéből. A kétszárnyú fotocellás ajtó túloldalán megállt, és hallotta az ajtó szárnyainak halk szisszenését. Összezáródtak mögötte. A meleg, amely az épületből jött, hamar elillant, és hideg szaladt végig McBride gerincoszlopa mentén. Összehúzta magán a kabátját.

A lépcsők tetejéről nézte a várost.  New York felett vastag köd terpeszkedett, ami egyre nyomta lefelé a csípős kipufogógáz szagot. Eszébe jutott, hogy megint a piros riasztás van érvényben. Ez itt New York.

Végignézett az üres parkolón s az aszfaltos sávot szegélyező kopasz mozdulatlan fákon. Vajon mit láthattak az utolsó pillanatban azok a nők, akiket meggyilkolt Kevinski? – tűnődött. Állítólag a halál előtti utolsó kép beleég a retinákba. Jó lenne látni azokat a képeket. Talán akkor konkrétabb képet kapnánk a fegyverről, amit Kevinski jó mélyen elrejtett a fejében. Nagyot sóhajtott. A lehelete fehér párafelhőjét egy pillanat alatt felfalta az éjszaka. Előbb-utóbb úgyis vallani fog. Felemészti a lelkiismerete. Meg fog nyílni, amint szembesül a tetteivel. Mindez csak idő kérdése.

Egy lámpavas közvetlen szomszédjában parkolt, s az autó fölé benyúló ágak árnyai vén csontos ujjakként borultak az autó köré. A zsebébe csúsztatta a kezeit, és megnyomta a kulcs alakú műanyag távirányítón a gombot. Az autó a távolban csipogva álmosan felpislogott, és McBride lebattyogva a hosszú lépcsősoron elindult keresztül az üres parkolón.

Fejét leszegve haladt. A vállait leeresztette. Megpróbálta összehúzni magát a hideg szél miatt. Kezei a polárbéléses kabátja zsebeiben nyugtatta.

A sofőrülés felőli ajtóhoz ért. A kabát ujjával, körkörös mozdulattal letisztította a jégvirágos üveget. A megtisztított üvegfelületen észrevette az alakot. Közvetlenül mögötte állt. Két kézzel szorította a kétélű bárdot, amin megcsillant a lámpa fénye.

McBride villámgyorsan megfordult s hirtelen forróság öntötte el. Már nem érezte az éjszakai szél jeges karmolását a bőrén. Valami forró és megnyugtató érzés ömlött szét benne. A karját a koponyája felé suhanó fegyver útjába kapta. A bárd leszelte az alkarját s az a combján megpattanva a lába mellé esett. Várta a fájdalmat, ami nem jött. Helyette egyetlen rémisztően tiszta gondolat vert tanyát a fejében: ez az a kép, amely az összes áldozat szemébe égett.

A Hóhér újra a magasba lendítette a fegyvert. McBride térdre rogyott, akár a halálra ítélt a bakó előtt.

A Hóhér lesújtott.

Vége

Lencsés Károly prózájának előző része a Szöveten:

Lencsés Károly: Lány a liftben (I.)