Lencsés Károly: Lány a liftben (I.)

Chad tavaly nyáron fedezte fel magának az oldalt, melyet a „Nyerjen bepillantást amatőr hálószobák titkaiba” reklámszöveggel népszerűsítettek a világhálón.

Tavaly nyáron, amikor az élete fenekestül felfordult. Köszönhette annak, hogy főnöke beváltotta az ígéretét, ami szerint frissíteni szándékozik a munkaerő állományt a Bolton & Bolton kerti felszereléseket forgalmazó ügynökségnél, és egyébként bőkezű végkielégítéssel megköszönte Chad Kevinski addigi odaadó munkáját.

Nem a pénzel volt baja, hanem azzal, ahogyan az egész zajlott.

Egy szemtelenül fiatal ügynök lépett a helyébe, és még csak nem is ez zavarta. A lényeg az volt, hogy két és fél évtizednyi odaadó seggnyalás után egyik napról a másikra szélnek eresztették. Fel is út, le is út. Az utcára dobták, akár egy zsák szemetet.

Chad Kevinski Gloria Kevinski temetése óta nem érezte olyan kutyául magát, mint akkor, ott, a főnöke irodájában. Chad ugyanakkor kénytelen volt belátni, hogy az utódjául kiszemelt férfi határozottan rátermettnek látszik. A harmincas éveinek elejét taposta. Ezt maguk között a szembesítésnek hívták. Mr. Bolton megmutatta milyennek kellene lennie. Egészen pontosan pár évtizeddel fiatalabbnak.   

Chad öreg róka volt, és éppen ezért nem számított rá, hogy huszonöt év ismeretség már-már barátság után Mike Bolton minden előzetes bejelentés nélkül szélnek ereszti. Őt, aki eddig a lapát nyelét markolta. Őt, aki most maga volt a lapátolni való.

Ashley21 ma is pontban huszonkét órakor elkezdte a műsort, és ma Chad különösen nagy izgalommal várta, hogy a lány előjöjjön.

A nappaliban nem kapcsolt villanyt. Ült a laptopja előtt, amit a dohányzó asztalra rakott maga elé. A kanapén fészkelődött karnyújtásnyira a géptől. Várakozás közben a monitor fényei fekete-fehér, és nikotinságra villanásaival párhuzamosan Chad arcának egy-egy részlete beleolvadt a sötétségbe. Az arca domborulatai mögött fekete árnyékok tűntek elő, majd szívódtak föl. Hol a fél arccsontja tűnt el az orra árnyékában, hol a fél orra a homloka alatt, aztán az álla. Egyedül a szemeiben csillogott ugyanaz: izgatott várakozás.

A monitor képén az ágy mögötti rész sötétben volt. A falra erősített éjjeli lámpáknak is csak a körvonalai látszódtak. Chad már régóta várakozott készen arra, hogy a lány a szemei előtt váltsa valóra az ígéretét, hogy felkapcsolja a lámpákat és előjöjjön végre. Akkor sem lett volna túlságosan elkenődve, ha a szokásos műsorban lenne része, de azért reménykedett, hogy a ma este tartogat a számára valami egészen kápráztató ínyencséget.

A lány megjelent a képernyőn. Oldalsó irányból lépett a kamera elé és letolta a nadrágját, majd a lábával kitaszigálta a képből. Vékony karjaival keresztben megragadta a pólója alját fölhúzta a felsőtestén, kibújt belőle, aztán a lába mellé ejtette a padlóra a nadrág mellé.

Már alig tudta türtőztetni magát, pedig még alig lehetett látni valamit. Ashley21 előbb a hozzá közelebb eső lámpát kapcsolta fel, majd fél térddel az ágy szélére nehezedett, és mint egy macska, miközben (érzékien leeresztve a csípőjét) pucsított, áthajolt a túloldalra, és ott is lámpát gyújtott. A sárga meleg fény úgy öntötte el sima meztelen bőrét, mintha arany laszteszt viselne.

Abban a violakék bugyiban volt, amiben, ha szemben a kamerával szétnyitotta hosszú izmos combjait, a kelleténél többet engedett láttatni a teljesen kopaszra epilált intim dombocskából. Feszes, fedetlen keblei közepén apró hegyes mellbimbói szinte szétrepedtek a keménységtől.

Chad elég sok kreditet töltött már Ashley21 virtuális szobájában, de eleddig képtelen volt rábeszélni az előadót, hogy az arcát is megmutassa neki. Chad Kevinski titkon azt remélte, hogy ma végre láthatja az arcot, ami annyi sok kellemes álmot okozott neki. S ha csak fele annyira elbűvölő, mint az álmaiban, akkor már tökéletesen elégedett lesz.

Most is gondosan be volt állítva a kamera dőlésszöge. Tökéletesen az ágyra fókuszálva. Egyelőre nem látszott semmi Ashley21-ből válltól fölfelé.

Nem mondom, volt már része hasonló élményben, de azért az 5. és a 14. utca találkozásánál a Funky Girls Pub sztriptízes lányainak a tangájába húszasokat dugdosni mégiscsak más volt, mint ez. A beállított koreográfia bűzlött a műanyagtól. Mennyivel eredetibb ez itt. Egy amatőr hús vér nő, aki csak azért csinálja, mert vagy nagyon élvezi, vagy nagyon magányos vagy egyszerűen csak szereti a szexet. Meg, ha közben nézik.

A lány az utóbbi táborba számított. Legalábbis kezdeti felszínes kapcsolatukból fokozatosan levetkőzve erről beszélt. Majd minden estét együtt töltöttek, és egyre több személyes téma került terítékre.

A lány elmondta, hogy az igazi neve nem is Ashley, hanem Barbara, és hogy ő is itt él New Yorkban. Talán csak néhány saroknyira Chadtől. Talán ugyanabba a közértbe járnak vásárolni. Ki tudja? Kicsi a világ!

Az is kiderült, hogy a lány kíváncsi Chadre és ez nagyon imponáló volt annak tudatában, hogy Chad minden információt megosztott vele magáról, beleértve az életkorát is. Egész szép kis önéletrajzot küldött neki egy email címre fényképestől-mindenestől. Mire észbekapott, elmesélte az életét töviről hegyire. Akkor ébredt rá, hogy mennyire magányos, és lassan már a megkönnyebbülést is elfelejtette, hogy mekkora teher szakad le róla, ha elmondja valakinek a bánatát.

Részleteiben szinte mindenre kitért. Arra hogy korábban sokat kellett utaznia, de végre rátalált erre a mostani lakásra itt New Yorkban, ami első pillantásra szerelem volt. Glória halálos betegségéről is beszélt, hogy miként élték meg ők ketten a mellében diagnosztizált rosszindulatú daganatot. Hogy milyenek voltak a sugárkezelések ideje alatt az érzései. Hogy miként halt meg a reménye majd miként éledt újjá poraiból akár a mondabeli Főnix. Hogy miként tette tönkre Glória máját a kezelés alatt szedett gyógyszer. Hogy miként kaptak végül soron kívül májimplantátumot. És hogy Glória végül mégis meghalt.

A fiatal kívánatos lány mégis kíváncsi volt egy lecsúszott állástalan ügynökre, akinek az élete romokban hever. Micsoda irreális történet. A szépség és a szörnyeteg!

Chad nem gondolta, hogy főbenjáró bűnt követ el. Saját megnyugtatására sok elméletet kreált. Előszeretettel állt elő közhelyekkel hogy enyhítse a bűntudatát. Ilyenekkel, hogy ez mégiscsak más, mint a szimpla kukkolás, beszélgetünk, ismerkedünk, jól érezzük magunkat közben.

A virtuális szex Chadnek már csak amolyan hab a tortán volt. Természetesen a dolog ezen oldala iránt sem viseltetett ellenszenvvel, azonban benézni egy teljesen hétköznapi amerikai nő, kiéhezett háziasszony éjszakai játékaiba, ahová természetesen önként enged be, no, az volt aztán igazán izgalmas.

A mai napját nagyrészt azzal töltötte, hogy megpróbálta távhipnózissal a lány tudatalattijába sulykolni, hogy mutatassa meg neki az arcát.

Mond, csak láthatom az arcod?- mondta a konyhában a serpenyőben pukkadozó tojásoknak, aztán kávét kortyolva az újság fölött, a vécén ülve a híreket hallgatva. – Mutasd az arcod! Akarom az arcod! Baromság…

Chad Kevinski a mai napon ötvenöt éves lett, és azzal akarta elterelni eme kerek évfordulóról a figyelmét, hogy egész álló nap a lányt szuggerálja.

Told feljebb azt a rohadt kamerát!

Az ötvenöt év elkeserítette. Napközben többször is eszébe jutott, de egyszer sem érzett különösebb örömöt. Inkább keserű volt. Jellemzően a félig teli poharat félig üresnek látta. Az ötven évet pedig fél évszázadnak. Itt állt élete délutánján munka nélkül, asszony nélkül, gyerek nélkül, egy fiatal cyborg szeretővel, aki alkalmasint a lánya lehetne, és nem tud másra gondolni, csak hogy mit agyalt ki a lány meglepetésnek.

Barbara huszonhét éves volt, míg Ashley huszonegy. Barbara testi adottságait figyelembe véve a valóságban is simán vallhatta magáról, hogy Ashley és hogy huszonegy éves. Bőven letagadhatott öt-hat évet a korából. A kamera előtt kifejezetten kérte, hogy a műsor alatt Ashleynek szólíttasson. Email levelezéseikre ez természetesen nem vonatkozott. Chad nem tudta eldönteni, hogy az inkognitó miatt, vagy mert a lány erősen kettős személyiség.

Nappal Barbara, aki huszonhét és mondjuk konszolidált titkárnő vagy valami hasonló, éjszaka pedig Ashley, aki huszonegy és egy igazi ninfomán domina. Sokszor azon tűnődött, hogy a lány honnan a fenéből szedi a bátorságát a műsoraihoz. Ahogy az ágy közepén vonaglott, az egy profi playmate cicababának is a javára válhatott volna. Nem beszélve a combjai belső felén csillogó őszinte orgazmusairól. Semmit sem szégyellt megmutatni magából. Olyan volt, mint egy buja pőre angyal emberbőrbe bújva.

Ashley21, miután felkapcsolta a lámpákat, négykézlábra helyezkedett az ágy közepén hátat fordítva a kamerának. Kéjesen szuszogva előredőlt, arcát egy rózsaszín szív alakú díszpárnába süllyesztette, és hátra nyúlva a kezeivel elkezdte lefejteni a bugyit a fenekéről.

Chad kigombolta a farmerját, kezdett nagyon szűk lenni odabent a hely. Gyönyörködve nézte a lányt, aki áthúzta a térdei alatt a violakék bugyit. Lassan végigvezette a combjain, a lábszárán, áthúzta a bokáin, aztán a bal kezével kecsesen a levegőbe emelte és ledobta az ágy mellé.

Chad a billentyűzet fölé hajolt és kalapálni kezdte:

„Azt hittem előbb jár a boldog szülinapot!”

Elküldte az üzenetet és hátra dőlt. A monitor fénye lesiklott a mellkasára és a LAKERS feliratú trikóján vibrált tovább.

A lány tovább illegette a csinos hátsóját. Chad várta, hogy valamit reagál majd, de a figyelmét hirtelen magára vonzotta valami furcsaság. A szeme sarkából megpillantott egy mozgó árnyékot a falon. Épp csak elsuhant a kamera látószögének a sarkában. Aztán megint meglátta a téglalap alakú árnyékot. Lesiklott a tapétáról, és a kéjesen vonagló lány csípőjére feküdt keresztben, mint egy fekete selyem öv. Ott megállapodott.

Chad előregörnyedt, kissé oldalra billentette a fejét, mintha így beláthatna oda, ahová a kamera lencséje már nem tudott fókuszálni. Természetesen azt nem láthatta ki vagy mi van a szobában, de azt biztosra vette, hogy közvetlenül Ashley ágya mellett áll.

Mi a szösz mordult, Ashley-nek macskája lenne? Aztán megköszörülte a torkát.

Manapság egyre gyakrabban vette észre, hogy mennyire elfáradnak a hangszálai a hallgatásban. Talán túlságosan is megszokta már a hangtalan beszédet a chaten. Nem fér hozzá kétség, hogy miközben olvas, az ember rezegnek a hangszálai.  Megannyi más mellett ez is egy új és érdekes ismeret volt a számára. Olyan, mint a laptop és az internet.

Úgy érezte, túl sok mindenről maradt le a Bolton & Boltonnál töltött hosszú évek alatt. Olyan dolgokról nem tudta, hogy léteznek, mint a háromdimenziós tv meg a Péntek 13 vagy a Rémálom az Elm utcában újraforgatott verziói. Meg az ilyen közhelyekről mint az általános anatómia hogy pusztán a gondolat is rezegteti a hangszálakat. Nem beszélve azokról az ősrégi spanyol horror filmekről, amiket megint felfedezett magának. Amik ugyan nem hordozták magukban a jelképeket, de tökéletes szórakozást nyújtottak. S a lényeg ez. A szórakozás. Szarni a jelképekbe! Vénségére megértette a lényeget. Lazítani! Hogy néha jó megint elhinni, hogy az ágy alatt mumus lapul.

Ashley nem láthatta az árnyékot, bármihez is tartozzon, hiszen a fejét az ellenkező oldalra, balra fordította, és a fél arca mélyen bele süppedt a rózsaszínű párnába.

Hallania azért kellett, hajolt még közelebb a monitorhoz Chad, hallania azért kellene még a hangos nyögdécselései ellenére is. Chad érezte, a nadrágjában lohadó izgalmat. Megmagyarázhatatlan rossz előérzet kerítette hatalmába.

A selyem öv Ashley21 derekán egyszer csak kettéosztódott. A kamerától távolabb eső része távolodni kezdett. Végighullámzott a lány hátán, lecsusszant a feje búbja mögött az ágyra. Felszaladt az ágy magas fa fejtámláján, ott derékszögben elhajlott, s a tapétára felszaladó nyúlványa kiszélesedve egy kétélű bárd lenyomataként tűnt elő a kamera látképében.

Chad ádámcsutkája félúton megrekedt a liftezés közben, és ösztönösen hátra lökte magát a kanapén. Egy bőrdzsekibe bújtatott kar nyúlt be a képbe, megragadta a lány haját, és felrántotta a párnából.

Chad nem akart hinni a szemének. El akarta fordítani a fejét, de a látvány odaszögelte a tekintetét a képernyőre.

A bárd sziluettje eltűnt a falról. Valósággal berobbant a vontatott fülledt kéjes idillbe, hogy ellenállhatatlanul szétfoszlassa a reményt, hogy valaha is fölülkerekedhet rajta az a csöpögős légkör. Megvillanva a lámpafényben a fegyver hideg fémjének látványa gyorsabb lüktetésre kényszerítette a pulzusát. A szíve viszont mintha fékezett volna. Hallotta a fejében. Óriási üstdobként zengett. Odabentről rugdosta a mellkasát. Ütemes dobbanásai kiverték a fejéből az összes gondolatát. Üres aggyal és aggasztóan lassú bár erős dobolással a mellkasában meredt előre s lúdbőrzött. Chad tudta mi fog következni.

Ashley21 fej nélküli teste hason elterülve egyszer-egyszer megrándult a tengernyi vérben.

A kar a bőrdzsekiben a hajánál tartotta a fejet. Hirtelen megfordult, és Chad azt hitte, hogy kilép a monitoron. A gyilkos közel volt. Nagyon közel. A szétnyitott dzseki alatt sötét pulóver s Chad hirtelen úgy érezte, hogy megfullad, mert a pulóver rátapad az arcára. A gyilkos kihúzta, majd félre lökte az íróasztal alól a gurulós széket, és olyan hanyag mozdulattal helyezte a fejet az asztalra, arccal a kamera felé, mint más egy zöldséggel teli bevásárlószatyrot rak a konyhapultra.

Chad immár láthatta Ashley arcát.

Madame Tussaud panoptikuma. A lány arca fehér volt. A szemei (istenem, a szemei!) tágra nyitva. Egyik föl akadt, a másikkal mintha Chadet nézné. Torz volt, mint egy megolvadt viaszpofa.

Arcának más részei azonban dacolva a kínhalállal elárulták, hogy igen is bájos teremtés volt. Kecses ívű orr. Szabályos vonalú ajkak. Istenem, segíts! – mormolta Chad még hátrébb tolva magát. Istenem, segíts! Bájos volt, mi több, kimondottan szép. Chad pontosan tudta. A lány szebb volt mint az átlag. Ő az, semmi kétség. A lány a liftből.

A hangszórók halkan sisteregtek, mintha a távolban egy zuhanyrózsa porlasztaná szét a vízcseppeket, s a cseppek a tusoló függönyének verődve hallatnák azt a monoton panaszkodást. Mint a tavaszi gyenge esőpermet az üvegen. A sistergésen túl lassan eljutott a tudatáig az ütemes tiktakolás is, s csak nehezen értette, meg hogy a gyilkos a klaviatúrán dolgozik.

Mi a francot csinál? – tette fel Chad magának a kérdést.

A monitor alsó részén kesztyűs ujjak járkáltak végeláthatatlanul a billentyűkön. Két oldalán kopott bőrdzseki rozsdaszín zipzára… középen a fekete pulóver s a bőrbe bújt karok… Chad tévedett, az utolsó kattanást követően arra gondolva, hogy hosszú szöveget lát majd a chat ablakában. Ehelyett, mintha összekapta volna valami a háttérben sistergő statikus zörejeket, sípoló hang hallatszott, aztán a suttogás:

– Helló, Chad, itt vagyok…

A gyilkos ismét megragadta Barbara fejét, és kitűnt vele a képből.

Az ágyon egy óriási fekete folt közepén feküdt a lány teste.

Chadnek fogalma sem volt, hogyan került oda egy baba. A sárga műanyag fürtök keretezte mozdulatlan arcban szinte világítottak a kék, mosolygó szemek. Fogalma sem volt, hogy mióta ismételgette ugyan azt az ágyra ültetve: Szeress…

*

– Ashley Bruck, Ashley Goldon, Ashley Tarendack, Ashley Polansky, Ashley Duke és végül Ashley Ruth. A hat név McBirdot a kudarcra emlékeztette, és arra, hogy ő vajon mit tenne, ha a nevek között szerepelne valamelyik közeli ismerőse. S bár tudta, hogy nem tehetné meg, mégis bűntudatot érzett. Lassan kezdte személyesnek érezni az ügyet, és ez volt az utolsó, amit megengedhet magának egy gyilkossági nyomozó.

Daniel McBride, a New York Nyomozó Hivatal gyilkossági csoportjának felelős tisztje a készenléti szobában nézegette az áldozatokról készült fotókat.

Egy órája búcsúzott el tőle a titkárnője, aki utolsóként hagyta magára a férfit. Ma este Daniel McBride nem tudott hazamenni, és várni arra, hogy megcsörrenjen a mobilja.

Ült az asztala mögött a táblával szemben, s elképzelte, milyenek lehettek az áldozatok még életükben. Szemben a főfalat csaknem egészében beterítő mágneses táblán a megcsonkított testek helyszíni fotóinak brutális realizmusa szinte összeegyeztethetetlen volt az egy sorral feljebb elhelyezett mosolygó eleven arcképekkel.

Újra és újra átgondolta a teóriát a mai estén is, csakúgy, mint az elmúlt hónapokban már annyiszor. Az első meggyilkolt nő, Ashley Bruck holtestét egy forgalmas felüljáró alatt találták meg a külvárosban, július tizenkilencedikén. Feltételezhetően már vagy négy napja halott volt. Még nem bírt az ünnep után a város szívverése teljes fordulatra pörögni.

McBride sem.  

Jess szüleinél töltötték az ünnepet. Grill a kertben, jó véres steakek a jó forró rácsról, jó hideg sörök a párát okádó hűtőtáskából. Ráadásul kénytelen volt lépést tartani az apósa párlatából fogyasztandó, ha nem akarta megszegni a Jessnak tett ígéretét, hogy nem bántja meg az apját azzal, hogy visszautasítja.

A fejfájás, amelyre másnap ébredt, azóta nem hogy csillapult volna, hanem szinte már elviselhetetlenné fokozódott. A második áldozatot két hétre rá egy lebontásra váró irodaház alaksorában, néhány utcával beljebb találták meg. És a gyilkos nem állt meg. Következett a harmadik, majd nem sokra rá a negyedik, ötödik, s hatodik áldozat.

Az összes meggyilkolt, megcsonkított nő keresztneve Ashley volt, s mindjüket különös kegyetlenséggel lenyakazták. A harmadik, végül a negyedik áldozat előkerültekor McBride-ot az a határozott érzés kerítette hatalmába, hogy a helyszínek között éles összefüggés van. Úgy gondolta, hogy az elkövető közeledik valahová. A holtesteket mindig néhány utcával beljebb találták meg.

Most annyi át nem aludt éjszaka után Den McBride elfordult a mágneses táblától, hogy újra ellenőrizte az asztalon kiterített térképen berajzolt útvonalat. A térkép New York Brooklyn negyedének nagyítása volt. A körnek talán ma éjszaka kell bezárulnia – gondolta. Már majdnem összeért a piros filccel rajzolt ív két vége, amivel összekötötte az első és az utolsó áldozat megtalálásának a helyszínét. Talán egyetlen áldozat van hátra, akit talán egy kis szerencsével sikerül beazonosítani, bár ennek nem sok esélyt adott. Abban bízhatott csupán, hogy a jórészt közrendőrökből álló önkéntes csali csapat kellőképp hatékonyan tudja végezni a feladatát.

Tizenketten járták a körben behatárolt utcákat ezen a hideg decemberi éjszakán abban bízva, hogy magukra tudják terelni a sorozatgyilkos figyelmét. Tizenkét nő. Tizenkét civil ruhás rendőr.

Az összes áldozat Ashley keresztnévre hallgatott, mindegyiket lefejezték, a fejeket elvitték. Vajon miért? És akkor még ott voltak a „Szeress engem” babák. Azoknak vajon mi a szerepük? A profilelemző szakember is csak találgatott. McBride szerint az nem egy tudomány, hanem egész egyszerűen sarlatánság. Akinek minden mondata úgy kezdődik, hogy „Talán” az ne nevezze magát tudósnak. „Talán a babákkal valami számára fontos dolgot akar jelezni… Talán elvesztette a gyermekét… Talán csak félrevezetés…”

Átkozott „Talánemberek…”  

Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy valamit nem vett észre. A gyilkos mutatni akar valamit. Mindig olyan helyen hagyta az áldozatok testét, ahol biztosan rátalálnak. Ez a fickó feltűnést akart… de addig nem árul el többet a játékból, amíg végig nem játszotta.

McBride nagyon remélte, hogy nem vakvágány az egész elmélet.

Talpától a feje búbjáig kellemetlen hideg borzongás szaladt keresztül a testén. A pulzusa meglódult és a szemeit összehúzva nézte a papírok tetején rezegő zümmögő készüléket, ami úgy vonaglott, mint egy haldokló mutáns bogár.

McBride felkészült, hogy a következő áldozatról érkezik jelentés, vagy még rosszabb: az egyik csali esett áldozatul. Az asztalra dobta az elrágcsált végű tollat, s kezébe vette a vadul rángatózó telefont.

Figyelte a kijelzőn kifutó számot. Hagyta háromszor is eltűnni majd előbukkanni a számsort.  

Brooklyni körzetszám. Pontosan az a körzet, amely az elméletét építi.

A hang a vonal másik végén zaklatott volt.

– A nevem Chad Kevinski. Azt hiszem… azt hiszem megöltek valakit… Ashley-t… vagyis Barbarát…

*

Lifttel ment le az előcsarnokba. A hivatal biztonsági pultja mögött, ahonnan a folyosókra szerelt kamerákat figyelték, a fekete bőrű őr McBride közeledtére felpattant a székből, s már éppen mentegetőzni akart, de McBride a pult előtt elsietve beléfojtotta szót.

– Ne mentegetőzőn Collins, hálás vagyok, amiért átirányította a hívást. Nem is sejti mennyire… – mondta. Az őr tátott szájjal bámult utána, s megnyomta az automata zár gombját a pulton. McBride feltépte az ajtót, s kiviharzott az épületből.

A 12. utcán hajtott délnek, amerre a St. Murielre a legrövidebb út vezetett. Néhány percre rá már a város fölött hajtott a hídon, és közben a rendőrségi rádión leadta az összes járőrnek a címet, amit a telefonáló megadott. Jobbról is, balról is kerékcsikorgás és vadul harsogó szirénák harsantak. A Park Evenue-n még két járőr autó farolt mögé. S még további négy-öt járőr kocsi parkolt a címnél, amit Chad Kevinski megadott.

A cím a 67. és a 277. utca sarkán volt. McBride a karórájára nézett, és nyugtázta, hogy a járőrök elég hamar ideértek, és biztosították a környéket. Kiszállt a vörös téglaépület előtt és szétnézett. A négyes elágazásba csatlakozott balkéz felől a 72. és szemből a Pearl utca, amiket szintén lezártak a folyamatosan érkező járőr kocsik. McBride onnan, ahol állt, belátott félig a Pearl utcába, s úgy tippelte, hogy akik futva érkeztek a megyei sheriff hivatal központjából jöhettek, mert az csak pár saroknyira volt oda. Feltehetően a metróaluljárók biztosítása volt a fő feladatuk, mert a két lihegő egyenruhás elrohant a park menti járdákon felalított zöldséges standok mögött, és az utca végén az aluljárókba vezető lépcsőhöz érve eltűntek a föld alatt.

McBride felnézett a tizenöt emeletes épületre. A járőr kocsik megkülönböztető kék piros jelzése összeolvadt az ablakokban látható neon karácsonyfák s az utcaszinten lévő üzletek kirakataiban fénylő neonfigurák színes díszvilágításával. A tömb keleti oldala, ahol McBride ácsorgott, egy szemetes tároló mellett szinte teljes sötétségbe borult. Mindkét oldalon háztömbóriások árnyéka borult az utcára és a szemetes tartályokra; matt feketére festette a megfagyni készülő járda csillogását is.

McBride a kabátja zsebébe nyúlt és elővett egy elektromos öngyújtót, felcsapta a tetejét és egy fenyőfa kezdett villogni az oldalán, miközben a „Kis karácsony” dallamát zengte magából.

Egy darabig hallgatta az újabb versszakba csapó dallamot, aztán lecsukta az öngyújtó tetejét és visszarakta a zsebébe. Egy csomag mentolos laprágót vett elő, amit Jess adott neki, hogy azt rágja bagó helyett. Jess hat éves volt, elsőosztályos, gyönyörű, cserfes és ellenállhatatlan. Apunak, ahogyan ő fogalmazott, elő-elő fogadalmat kellett tennie az újévre, hogy soha többé nem fog rágyújtani a Marlboróra, ha igazán szereti őt, mert rá nézve a passzív dohányzás sokkal veszélyesebb, mint az aktív dohányzás.

McBride halványan elmosolyodott, ahogy ez eszébe jutott, és a fogaival kihúzott egy rágót a csomagból. A többit visszarakta a zsebébe. Ez alatt nyílt ki az épület Pearl utca felőli ajtaja. Négy egyenruhás fogott körül egy alakot, akit a háta mögé bilincselt kézzel vezettek. A fejére egy kabát volt terítve.

McBride egykedvűen nyugtázta, hogy a rendőrök betessékelték a férfit a járőr kocsiba.

– Mit gondolsz nyomozó?

McBride hátra nézett a válla fölött. Az egyenruhás járőr csillogó szemmel várta mit fog válaszolni. McBride leolvasta az arcáról, hogy azt szeretné hallani tőle, hogy meg van a sorozatgyilkos, hogy nyugodtan tölthesse az ünnepeket a családjával.

– Hát, talán szerencsénk lesz. – válaszolta, és a szájába hajtogatta a rágógumit.

Folytatjuk

Lencsés Károly legutóbb a Szöveten:

Lencsés Károly: Abroncsos sziget