Zubornyák Zoltán: Roló (El nem mesélt történetek 220.)

Major versmondása legendás volt, nem múlhatott el évnyitó vagy évzáró a Színművészetin, hogy Petőfi Levél egy színészbarátomhoz ne hangzott volna el Major előadásában, szimbolikusan ezzel kezdve az évet és ezzel hagyva el az Ódry Színpadot, igaz, az akkor még Thália temploma volt, nem gépesített lövészek laktanyája. Major verses lemezei külön kategóriát jelentettek, értelmezés, fogalmazás, ritmus, hangsúly, szünetek tekintetében, ma is kötelező tananyag lenne, ha rajtam múlna.

A mesterség órákon azonban nem volt idő versekkel foglalkozni, az jórészt Montághra hárult, nagyon feszített tempót diktált a Majorszékelyzsámbéki. Volt viszont Majornak egy verselemző ciklusa a Vigadóban, talán havonta egy alkalommal, ahol a legnehezebb verseket adta elő és elemezte, beavatva a nézőket a titkokba. Nagyon színesen és élvezetesen vezette ezeket az esteket, nekünk főiskolásoknak extra élményt nyújtva. Itt történt meg az is, hogy A walesi bárdok előadása közben váratlanul Majornak nem jutott eszébe a szöveg. Megállt. Kikapcsolt. Ahogy mondani szoktuk: lement a roló. S hiába súgtak a nézőtérről, nem ugrott be neki a folytatás. Kínos csend volt egy percig talán, s tudjuk, hogy ez a színpadi sűrű időben elviselhetetlenül hosszú idő. Aztán Major folytatta a verset és befejezte. Kis szünet után, javára fordítva az incidenst, megköszönte a tapsokat és rögtönzött egy előadást arról, hogy ez is a pályához tartozik, ez is előfordulhat, és a versmondás még nagyobb felelősség, mert a kötött szövegből nem mászhatok ki akárhogy! A színész is ember, s nem azért hibázik mert felkészületlen, egy ezerszer elmondott versben is történhet váratlan hiba.

Ez persze minden színész rémálma. Velem csak egyszer fordult elő, főiskolás vizsgadarabunkban A Dolgok menetében enyém volt az első felvonás befejező mondata. Szerencsére mindez a házi főpróbán történt, az íróasztalra feküdve a noteszomban kellett női neveket keresgélni, de annyira belemerültem ebbe a kis játékomba, hogy a szöveget titkosítottam. Azt érzékeltem, hogy csend van, de biztos késnek a fényekkel, előfordul az ilyesmi, gondoltam. Egyszercsak Zsámbéki törte meg a csendet lentről: nem akarnád esetleg befejezni a felvonást?

Zubornyák Zoltán

Hidegzuhany. Az íróasztalon békésen heverésző színész felébredt Csipkerózsika-álmából. Örökre. Soha többé nem tévesztettem fontos pillanatokban. Már ami a színpadot illeti, ugye…

Zubornyák Zoltán legutóbb a Szöveten: