Balajthy Ferenc: És mégis mozog

(Jókai Mór 200)

 
Kőből van a szíve, de egy Aranyember.
Szegényen is gazdag, Fekete gyémánt.
A tengerszemű hölgy az örök szerelme,
Nem folyik piros, és fekete vér már!
 
Hó alól kikaparja a szabadságot, —
Hatalmas szívét a homlokán hordja.
Nála honi földön él a magyar nábob,
Sírdombok közt nyílik a Fehér rózsa.

Világhírű ott is, hol a pénz nem Isten,
Egész az északi pólusig, – csak lásd!
Elátkozott hétköznapja neki nincsen,
Sokszor születik, – halál rá nem talál!
 
Akik kétszer halnak meg, éltető ég óv,
Egy bujdosó naplója pajzs, kivont kard.
Nincsen ördög, és Szomorú napok, Tégy jót!
Egetvívó asszonyszív minket megtart!
 
Áll a magyar nép élce, s Fekete vára,
A parancs: állj, – És mégis mozog a Föld!
Eljön Erdély aranykora nem sokára,
Felfordult világra hó, s tavaszi zöld!
 
Az élet komédiása, – író, s költő, —
Szeretve mind a vérpadig nem vagyunk!
Egy az Isten, minden poklon keresztül jő,
S szívünk vén, – mire megfiatalodunk!