Balaton László: Valuska, barátom

Balaton László

Valuska, barátom

A buszt vártam a hajnali esőben,
szürke cseppek gyöngyöztek galléromon.
A teherautó zökkenve állt meg a pirosnál,
a kétszintes, rácsos platón száz disznó
visított fel egyszerre.
Megrendülten álltam, mint te, Valuska,
barátom a bálna könnyes szeménél.
Rohantam volna, mint Nietzsche a torinói utcán,
átölelni a rettegő kondát.
Csak ütötte és ütötte a lovat a gazdája,
ezt nem lehetett ép ésszel kibírni.
Felordított bennem valami.
Megjött a busz, és én csak ültem,
lehunyt szememben vakfolt.
Az eső verte az ablakot, a fülesben
Víg Mihály dala szólt.