Ocsovai Ferenc: Alkonyi nász

Alkonyi nász

Ocsovai Ferenc

Életembe toppantál, kócosan, vidáman,
de talán már túl késő és nincs remény.
A boldogságra koplaló éveket vártam,
s most egyszerre itt állok életem delén.

Keresem, hogy mikor láthatlak vagy érezhetlek,
hisz’ okos, játékos lényedből sohasem elegendő –
az én napjaim meg már kávéskanállal méretnek,
amíg előtted ott terül el a több zsáknyi esztendő.

Lehet, hogy még épp időben találtál rám,
hogy újra tudjak az emberben kicsit hinni;
hogy kihúzz a kátyúból, ha a durva kátrány
az Ördög tanyájára szeretne magával vinni,

de az is lehet, hogy peregnek a másodpercek,
és csak égi ajándék, hogy kicsit veled lehetek,
mielőtt ujjaimmal lefogom az utolsó kistercet,
s kimondhatom: míg éltem, engem is szerettek.