Lencsés Károly: Motel és Kakas

És a túlparton a Motel. Távoli fák ágaira tűzdelt fények.
Úgy, mint lámpás ég a kopasz kora márciusi ágon,
Mintha lángolva lobogna a fasor előtte.

A szigetet a tó öleli hűvös mellére, a csendes víznek púpján áll az
Esténként kivilágított tornyos kreálmány. Világítótoronynak álmodja magát.
Vidéki egyszerű népnek.

És a Kakas kukorékol. Ólakban szendereg a hárem. Köd üli meg az
Udvart, és csípős trágyaszag. Ez drótozza át a hideg tavaszt, deret,
Meg a zsúptetős vályogfalat.

A kert végébe kapart szemétről, az áramos kerítés tövéből jó nézni
A pompát. Bár lehetne égőfüzér a túlparti nagy ház homlokán.
Medál egy hepciás úri nő nyakán.

Galamb ébred, huhog a padlás, csattan egy csók a víz partján.
Abszurd gondolat, hogy a Motel és a Kakas valahogy egymáséi lesznek.
Talán, ha a Motel világítótoronnyá válik, és a Kakas lesz a tenger…

Talán akkor, talán egyszer…

Lencsés Károly verse legutóbb a Szöveten: