A Brentából kel fel reggel az új arc. / Fénylő, napkerek, illő a szláv cro-magnoni C koponyához, / s a tarkón oly rövidre vágott a haj, mint aratás utáni tarló.

A dinnyeföld indái kiégtek, / gyönyörű fák almái elfonnyadtak, / egyetlen, részvétlen pillanat / világokat roppanthat össze, / s forraszt torokra készülő szavakat.

a lépcsőkön felmennek /                 nyomot nem hagyott / az ajtókon bekopognak /                 félbe nem maradt / a cipőiket levetették

második fekete-fehér / vers, pócsmegyer, huszonhárom / május négy, csütörtök, sertés- / testek elé szórt szellemi / gyöngyök a sárban

Ujjaid közt / heverő / szavaim / szelik / ketté / kettőnk / távolságát.