Száldobágyi Csaba: ruhatár monológ

„: végtelen sok vonal
és abszolút simaság vi-
szonya” (Szentkuthy Miklós: Prae)

a lépcsőkön felmennek

                nyomot nem hagyott

az ajtókon bekopognak

                félbe nem maradt

a cipőiket levetették

                felgyűrődnek a hegységek

az ablakok megnyílnak

                a láthatóság csökken

a mélységet átszelték

                zárójelek között sétálunk

a cellákat kimérték

                a hálózatról leszakadunk

a merítést befejezték

                a víz színével takarózunk

a főműsort eltapsolták

                felnövünk a tartalomhoz

a rendezőknek beköszöntek

                egykedvűen ring a padló

a jegyeket összegyűrték

                az öltözőben rávilágít

a vacsorákon megfizetnek

                a belső béke lejjebb csúszik

az örömöket átlagolták

                benézünk a bársony mögé

a cipőiket levetették

                a lépcsőkön elfordulunk

a börtönöket átitatták

                a cellák barangolnak

a felvonás négy emelet

                a közönség egyirányú

a fegyverek kivéreznek

                valamit súg a fülébe

a színpad eldurran

a kabátok fel lettek akasztva

Száldobágyi Csaba verse legutóbb a Szöveten: