
Száldobágyi Csaba: ruhatár monológ
„: végtelen sok vonal
és abszolút simaság vi-
szonya” (Szentkuthy Miklós: Prae)
a lépcsőkön felmennek
nyomot nem hagyott
az ajtókon bekopognak
félbe nem maradt
a cipőiket levetették
felgyűrődnek a hegységek
az ablakok megnyílnak
a láthatóság csökken
a mélységet átszelték
zárójelek között sétálunk
a cellákat kimérték
a hálózatról leszakadunk
a merítést befejezték
a víz színével takarózunk
a főműsort eltapsolták
felnövünk a tartalomhoz
a rendezőknek beköszöntek
egykedvűen ring a padló
a jegyeket összegyűrték
az öltözőben rávilágít
a vacsorákon megfizetnek
a belső béke lejjebb csúszik
az örömöket átlagolták
benézünk a bársony mögé
a cipőiket levetették
a lépcsőkön elfordulunk
a börtönöket átitatták
a cellák barangolnak
a felvonás négy emelet
a közönség egyirányú
a fegyverek kivéreznek
valamit súg a fülébe
a színpad eldurran
a kabátok fel lettek akasztva
Száldobágyi Csaba verse legutóbb a Szöveten: