Földi Erzsébet: Szakrális helyszínek – Szabadka (2.)

Földi Erzsébet

Templomok, kegyhelyek további helyszínei, valamint hasonló vagy eltérő belső tartalmaik

Az eddigi szakrális helyszínek területileg vagy tartalmaikat tekintve kapcsolatban álltak egymással.

Rajtuk kívül városszerte és más irányban is voltak templomok, de többnyire csak el-eljártunk mellettük, nem volt feléjük különösebb kötődésem.

Ezen kívül abban az időben szinte tilos volt másvallású templomot látogatni. Gyerekkoromban sem a pravoszláv, sem a zsidótemplomban nem jártam.

Szent Rókus templom

A kezdetekben a hívők imaházban jöttek össze, majd 1896-ban a Zimonyi (Belgrádi) úton neogótikus stílusban felépítették az egy fő- és öt melléktoronnyal díszített templomot. Az épület selyemtéglából készült, mellette ugyancsak selyemtéglából egyemeletes egyházi iskolát is építettek.

A beltér három hajós, amelyeket oszlopsorok választanak el. A főoltáron Szent Rókus alakját és hátterét nemes fából alkották meg, a gyóntatószékek és a padok ugyancsak míves famegmunkálás eredményei.

Két mellékoltára van, (Szent József és Szűz Mária) szintén fafaragásos alkotások.

A templombelsőben szószéket is emeltek. További és apróbb részletekre nem emlékezem, mivel csak egy alkalommal jártam itt.

Szakrálisan a templomhoz kötődik Nepomuki Szent János szobra, amely a Zimonyi (Belgrádi) úton, a város felé haladva található. Ugyanis ezen a vidéken is folyt egy erecske, amely a Fűzfa patakkal itt találkozott és együtt folytatták útjukat Palics felé.

A szobor mindkét kézfeje csonka, ismeretlen tettesek vandál „hozzájárulása” folytán.

A templom mögött van a Ferencesek harmadrendje irgalmas nővéreinek zárdája, ahova anyai nagynénim, Farkas Irén az 1930-as években bevonult, majd Blaton (Korčula) tette le a fogadalmat.

A missziós nővérek második csoportjával Dél Amerikába távozott, ahol szerzetesi életét teljes egészében eltöltötte. Harminc év után jött először haza látogatóba, majd tekintettel édesanyja idős korára a későbbiekben öt-, majd három évenként találkozhattunk vele Szabadkán.

A látogatások édesanyja, illetve az ő viszonylag korai halála miatt végleg elmaradtak.

A Rókusi templom plébániájához tartozik a Szent Valéria (ma Városi) Közkórház udvarában emelt

Árpádházi Szent Erzsébet kápolna, ami az idő múlásával romos állapotba került, viszont néhány évtizede felújították. A falait magyaros motívumok díszítik, ablakaiban szentek színes vitrázsképei láthatók.

A főoltár ékessége a Szent Erzsébetről készült festmény, a falak mentén pedig szentek szobrai állnak.

Az előtér minden nap látogatható, vasárnaponként pedig tizenegy órakor szentmisét is szolgáltatnak.

Szent György templom

1841-ben már létezett az imaház, ahol az emberek hitük gyakorlása miatt összegyűltek.    

1897-ben a Zentai úton (később Wesselényi) építették fel a Szent György templomot.

Mivel nagyjából egy időben készült a Rókusi templommal, adódnak közöttük hasonlóságok, de természetesen különbségek is.

A Szent György templom is neogótikus stílusjegyeket visel, de kívül-belül sokkal karcsúbb és kecsesebb a Rókusi templomnál. Selyemtéglából épült, mögötte egyemeletes selyemtéglás egyházi iskola kapott helyet. A templom egytornyú, ám a tornyot és a tetőzetét selyemcserepekkel fedték.

1925-ben a torony viharkárokat szenvedett, elferdült, igen nagy munkába került a helyreállítása. Nemrég felújították a teljes tetőzet cserepezését.

A belterét három hajósra tervezték, a hajókat oszlopsorokkal választották el. A bolthajtások szélein leheletes, halvány olajzöld levélkékből alakuló girlandot alkalmaztak.

A főoltáron Szent György szobrát helyezték el, karddal, sisakban. Ihletett fafaragó mester alkotása.

A gyóntatószékek és a padsorok minőséges faanyagból, míves famegmunkálással készültek.

A két mellékoltárt bal oldalon a Szent Szűz, jobb oldalon Jézus Szíve tiszteletére emelték.

Az ablakokat eredetileg modern vitrázs borította, amit különböző nagyságú, szögletes, melegsárga és zöld

színű üveglapokból állították össze. Napfényben az ablakszemeken át szűrt, lágy színfoltok vetültek a falakra, az oszlopokra, a kőpadló mintázatára. Idővel nagyrészt szentek vitrázsaira cserélték az egykori, egyedi és különleges vitrázsmegoldást.

A Szentély jobb és bal oldalát gyönyörű falfestmények díszítik, ezek restaurálását a közelmúltban Korhecz Papp Zsuzsanna végezte. A freskók alatt jobb oldalon helyezkedik el a sekrestye, bal odalon pedig a Téli kápolna.

Édesanyám fiatallány-korában különösen a Szent József kilencednek volt nagy hagyománya. A város minden részéből özönlött ide a tömeg, az úttest szinte feketedett a vonuló proseciótól.  

A Szent György templom közel van a lakóhelyemhez (Prozivka), így a „saját” templomomnak tekintem.

Korábban Dobai István, majd Palatinus István voltak a plébánosai.

Mindkettőjük neve szép emlékeket juttat eszembe.

Dobai atya eskette fiamat és menyasszonyát, s a felejthetetlen eseményt varázslatossá tette a templom finom, alkalmi, ünnepi díszítése.

Palatinus atya a karácsony előtti rorátékat a Téli kápolnában tartotta. A halvány, reszkető gyertyafényben halkan közelgett az ünnep, de lépteink neszét is elnyelte odakinn a frissen hullott hó, ami puha, csillogó takaróként terült a lábunk alá.

A templom jobb oldalán, az út mentén emelkedik a Domonkos rendi apácák zárdája.

Sokat segítenek a templomi programok lebonyolításában, főként pedig a finom virágdíszek készítésében.

Kápolnájukban sokszor vendégeskedtünk, amikor a templombelső valami ok miatt nem volt elérhető.

Nemrég fejezték be a templom belterének festését. Most homokszínű és ettől világosabbá vált, de számomra hiányzik az egykori halványzöld alap, a boltozatokat díszítő, aprólékos levélmintázat s az ablakok meleg-sárga és zöld ablakszemei, amelyeket szűrt napsugarak világítanak át…

Kisboldogasszony templom

A Halasi úti templom 1929-ben épült, 1937-ben bővítették és felszentelték.

Ha arra jártam, betértem pár percre, rövid imára. Egy alkalommal éppen Szentségimádás volt, máskor pedig egy házasságkötés szép pillanatait is megnézhettem.

Mégis, személyes kötődésem igazi oka, hogy az itt tevékenykedő apácák szegélyezték menyasszonyi fátylamat és készítették el megálmodott menyasszonyi koszorúmat.

A koszorúban két szál fehér rózsa és kedves gyöngyvirágaim fonódtak össze.

A vendégvirágok is itt készültek. Hálás vagyok Ilus tanti nagynénimnek, aki közbenjárt ezért.

Apostolok Oszlása templom, Kelebia

1936/37-ben épült, igen szép templom, ahol személyesen nem jártam.

Mostani plébánosa papi teendői mellett vendéglátással egybekötött szertartások, ünnepségek, művészeti estek, koncertek szervezője és kivitelezője.

Nagyon széles tevékenységi körben vesz részt, sikerrel.

Szűz Mária, az Egyház Anyja templom, Sándor

A templom építése előtt a hívek imaházban, majd kápolnában jöttek össze. A kápolna védőszentje Szent Sándor pápa volt.  

A templom 1982-ben épült, védőszentje Szűz Mária, az Egyház Anyja.

Ebben a templomban sem jártam.

A plébánia hatáskörébe tartozik a Szentkút kegyhely.

Szentkút – kegyhely

A hagyomány szerint a Szentkút vize gyógyhatású. A kegyhely különlegessége, hogy a katolikus és a pravoszláv hívek közös zarándokhelye

Augusztus utolsó szombat estéje a zarándoklat kezdetének időpontja, amikor a hívek közös imádságban vesznek részt. Vasárnap szentmiséket mutatnak be két nyelven (magyar, horvát), szentbeszédek hangzanak el, de gyónási alkalom is van. A jelenlevők közös imái, szenténekei Istenhez fordulással kérik segítségét egyéni fizikai és lelki bajaik, de a világot uraló nehézségek elhárítására.

Szent Kereszt templom

Családunk és ebből adódóan gyermekkorom kistemploma volt.

Tósiné kápolnája néven ismerte a népszáj, mivel az építkezést Marija Vojnić Tošinica patronálta.

A Kiserdő közelében, a Szerbtemető szomszédságában alacsony dombra építették, néhány fehér lépcső, kétoldalt kőkorláttal vezetett a bejáratig.

Külső falait vörös és sárga téglák (vakolat?) határozták meg, egy tornya gyerekszemmel magasnak tűnt.

Alsó szintje a patronáló család temetkezési helyéül szolgált, kripta volt. Ennek ellenére telente ebben a teremben folytak a hittanórák, mert egy vaskályha valamelyest bemelegítette.

A templombelsőt egyhajós volt. A főoltárt festmény díszítette, Levétel a keresztről címmel.

A színes vitrázsablakokon Szűz Anya Kisjézussal, valamint Szent József alakja rajzolódott ki.

A bal oldali mellékoltáron helyezték el karácsonykor a Betlehemet, kicsivel az oltár előtt emelkedett a szószék, jobbra volt a keresztelőkút, mögötte pedig a sekrestye.

A belteret szobrok díszítették. A bejárattól balra Szent Antal, jobbra Jézus Szíve, beljebb a Szent Szűz

a Kisdeddel, valamint Szent József szobrai.

A hátsó lépcsők a karzatra vezettek, ahol a szentmiséken vagy az énekes liturgiákon a templom állandó kántora orgonált és kardalisták (kórustagok) vezették a padokban helyet foglaló hívek énekét. A padokon mindenki előtt éneklap volt, nem téveszthette el senki a szöveget.

Édesanyám elmondása szerint egy időben gabonát tároltak a templomban, s újraszentelése előtt ő is részt vett a takarításában. A felszentelésre és átadásra 1933-ban került sor.

Az eredeti plébánia régi épülete összedőlt, a templomkerten kívül építettek új paplakot, ahol a hivatalos ügyeket is intézték.

A sekrestyés és egyben harangozó a templomkert jobb oldalán lakott, szolgálati lakásban.

A templomi teendőkön kívül a templomkertet is rendben tartotta.

Kicsi gyermekkorunkban szüleinkkel elsősorban a vasárnapi szentmiséken vettünk részt. Abban az időben még latin nyelven folyt a szertartás, de egy-egy kifejezést lassacskán megtanultunk az idegen szövegből:

„Dominus vobis cum.” „Et cum spiritu tuo.” „Oremus.” (Az Úr legyen veletek. És a te lelkeddel. Könyörögjünk.)

A pap a főoltár felé fordulva, háttal a híveknek misézett és a Szentélyt rácsozat választotta el a beltértől.

A rácsozatot hófehér, csipkével díszített lepel borította, áldozáskor ide járultak az emberek magukhoz venni Krisztus Testét.

Később látogattuk már a litániákat, kilencedeket, a nagyböjti kereszútjárást, iskolás korunktól a hittanórákat is, felkészültünk a gyónásra, elsőáldozásra majd még később a bérmálkozásra.

Csipak Ferenc esperes úr volt a tisztelendő úr. A magánéletben kedélyes, még tréfálkozásra és nagy-nagy hahotázásra is hajlandó, ám szolgálattevés közben tiszteletet parancsoló, olykor dörgő hangú prédikátor.

Napi teendőihez a szentmiséken kívül esketés, keresztelő, hittanórák, beteglátogatás, gyóntatás, áldoztatás, temetés és más feladatkörök is hozzá tartoztak.

A hittanórák egy részét egy idős nővér vezette, aki egyébként orgonálni is tudott, besegített a kórus tevékenységébe és egyéb alkalmi teendőkbe. Kitűnő kézügyességgel maga fűzött különböző színű gyöngyökből (dunazöld!) rózsafűzért és ezekből lehetett vásárolni. Szerettem volna én is, de egyrészt tudtam, hogy minden apró kiadás számít a családi költségvetésben, másrészt Dél Amerikában működő Irénke tanti nagynénim csomagjai kegytárgyakat – rózsafűzéreket is – tartalmaztak.

Csipak tisztelendő úr erélyességét bizonyítandó felidézek néhányat az emlékek sorából.

Szűz Mária tiszteletére a hívek közösen mondták a Szűz szülője Istennek kezdetű imát, amelynek egyik szakaszában így hangzik a könyörgés: „Hisz bírsz segíteni, ó hatalmas, / akarsz is segíteni, ó irgalmas, / kell is segítened, ó hűséges, / fogsz is segíteni, ó kegyelmes.”

Miután az könyörgők hanghordozása már-már követelésbe csapott át, az atya az oltártól visszafordult, leállította az imát és rendre utasította a közönséget: „Nem perlekedünk, hanem alázatosan könyörgünk…”

Ministránsait sem kímélte, ha nem voltak elég ügybuzgók, alattomban még oldalba is rúgta őket.

Fiúkról lévén szó, a „pajeszuk” megtépázása is előfordulhatott.

Egy alkalommal a vasárnapi koncelebrált miséhez vendégpapot vártak, aki azonban késett. Nevét már a múlt homálya burkolja, ám annyi bizonyos, hogy zömök, testes ember volt.

Miután nem érkezett meg, tisztelendőnk elkezdte a misét.

Hamarosan befutott a vendég, letérdelt az oltárlépcsőre és a fogai közt odasúgta a miséző atyának:

– Miért kezdték el, ha tudták, hogy jövök?  

– Néztük, de nem láttuk. 

– Csodálom, pedig nem vagyok fogpiszkáló.

Nos, a hívek nyomban ráragasztották a vendégatyára a nevet, s ha azontúl róla esett szó, csak Fogpiszkálónak hívták.

(Emlékeimben ismét felmerül Prohászka Ottokár és Tóth Tihamér neve, akik koruk művelt, lelkes és neves lelkészei voltak. Nem Szabadkán működtek, de Szabadka is ismerte munkásságukat.)

Aztán valaki, akinek csupa lágy hangból álló nevét elfedte a múlt fátyla, aki pedig nagyszerű, mélységes hivatású atya (pap, barát?) hírében állt, s ha nem csalódom, leendő anyósomnak adott elő a Zárdában.

Persze, előfordult, hogy a fizikai szépséggel megáldott egyházfit a nők túlságosan bálványoztak, s az említett okok miatt áthelyezést kapott…

Tósiné kápolnájában egyesek – mintha páholyuk lenne ott – sajátjuknak tekintettek bizonyos ülőhelyeket a templomban.

Anyu egy alkalommal beült egy ilyen helyre, az egyébként üres templomban.

Megérkezett a hely „gazdája” és felkérte anyámat, üljön át máshova, az a hely az övé.

Anyám – az igazság bajnoka – nem állt kötélnek és így válaszolt: – Ha jól tudom, ez templom és nem színház. Tósiné mindenkinek építtette és nincs benne fenntartott hely senki számára…

Anyu a helyén maradt, a másik asszony pedig kénytelen-kelletlen tovább állt.

Nos, a kis mellékzöngék után valóban magasztos és szépséges ünnep következik: az Úrnapja és a vele járó körmenet.

A templom virágdíszben várta az ünnepet, a megcsendülő harang jelezte a szentmise kezdetét és a kicsi templombelsőben felzengett a lelkes hívek éneke. A kórusban búgott az orgona, a kórustagok pedig vezették a nép énekét: Egybegyűltünk, ó nagy Isten buzgó imádásodra, vagy a Bemegyek szent templomodba, Uram, a szent oltárhoz.

Maga az Úrnapi körmenet mise közben zajlott le.

Előre meghatározott rendben történt a felsorakozás. Templomi lobogók kíséretében először vonult ki a kereszt. Mögötte elsőáldozó ruhás lánykák lépdeltek, kosárkáikból rózsaszirmokat szórtak, mintegy virágszőnyegül az utánuk haladók lába elé. Ifjú leányok mélyvörös, aranyzsinóros bársonypárnákon vitték Krisztus bántalmazásának eszközeit: ostor, töviskorona, szögek, kalapács, tőr. A menet csúcspontjaként tömjénfüst felhőjében, csengőszó kíséretében, selyem baldachin alatt, aranyozott ereklyetartóban haladt az Oltáriszentség. A hívek térdre borulva fogadták, majd csatlakoztak a kíséretéhez.

A templomudvar négy sarkában négy selyemsátor állt, alattuk virágdíszbe öltözött oltárok várták a körmenetet. Mindegyiknél megálltak, s az imák befejeztével újra felhangzott a hívek éneke, ami az egész körmenetet végig kísérte.

A templomba való bevonulás után folytatódott a szentmise, ami befejeztével túlcsordult szívvel hagytuk el a templombelsőt. Felemelő ünnepség volt, külsőségei fokozták belső tartalmait.

Csipak tisztelendő úr hosszú éveken át vezette az eklézsiát. Életünk sok jeles eseménye előtte zajlott: szüleink házasságkötése, a magam és húgom keresztelője, nála voltunk elsőáldozók és bérmálkozásra is felkészített minket.

Idős korában magas egyházi rangban áthelyezték Újvidékre.

A következő plébános atya Ehmann Imre volt, nagy műveltségű, kivételes tehetségű szónok, akit csak a későbbiek során ismertem meg, mivel közben átköltöztünk a Borovo utcába és leginkább a Barátok templomát látogattuk.

A vallástól való eltávolodásomat nagyban befolyásolta az a körülmény, hogy a tanügyben dolgozók hosszú ideig nem járhattak templomba. Egyházi esküvőm és fiam keresztelője is titokban történt.

A tilalom után Ehmann atya lelki támogatása sokat jelentett az életemben bekövetkező válságos helyzetek idején. Hosszú idő után nála gyóntam meg újból, Advent végén, és gyönyörű szentestei éjféli misén áldoztam, fenyő- és tömjénillatban, sejlő gyertyalángok meleg fényű lobogása mellett.

Egyébként sokat tett a Kistemplom belső megjelenése érdekében, ami alatt elsősorban az újszerű, fafaragásos templomi felszerelésre gondolok. A főoltár fölötti szentképet áthelyezték a mellékoltárhoz,

a Szent Kereszt szimbólum mélységeit különleges festési technikával, a zöld szín több árnyalatának használatával érték el.

Aranymiséjén vonult nyugdíjba, de még utána is többször és örömmel találkoztunk.

Utána csak egyszer jártam a néhai „saját” kistemplomunkban. Erődítményszerű várfal veszi körül.

Szintén karácsonyra készültek, éppen a fenyőt állították be az egykori Betlehem helyére.

A szépséges Szent Kereszt szimbólum eltűnt a főoltár mögül, újra a régi festmény ékesíti.

Kevés maradt az Ehmann atya finom ízlésű hagyatékából, a székely fafaragásos berendezésből.

Inkább csak pillantásommal jártam körbe a valaha oly meghitt, kedves helyszínt, aztán csendesan elhagytam gyermekkorom és ifjú éveim boldog perceinek tanúját.

Folytatjuk

Földi Erzsébet írásának előző része a Szöveten:

Földi Erzsébet: Szakrális helyszínek – Szabadka (1.)