Csak legyintenél… (Megjelent Nagy Csaba új verseskötete)

Nagy Csaba: Csak legyintenél…

(Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2026)

Önreflexív, hagyománykereső költészetté ért Nagy Csaba versnyelve az utóbbi fél évtizedben. Szinte a szemünk előtt, folyóiratok lapjain, elektronikus magazinok felületén történt ez az elmozdulás a rímes-ritmikus beszéd és a költőként való demonstratív megszólalás kezdetlegesebb nyelvétől az önreflexív, a saját létezésre és nyelvére kérdező költői magatartásokig és beszédmódokig. A vers itt már rímeltetésen és a szóképalkotáson túli elhallgatás, fókuszálás, kimondatlanság.

Még a hosszabb költeményei is a kihagyások, az utalások, a lecsupaszított, minimum képalkotás tömörsége révén hatnak. A költészeti hagyomány, az elődök megszólítása pedig már nagyon távol került az egyszerű hagyománykövetés vagy újraírás eljárásától: az át- és együttbeszélésről, a palimpszeszt együtt ható nyelvéről van szó. Ahogy előtüremkedtek a régi sorok a papiruszon, úgy szólal meg a lírai alany eredeti beszédmódja, gondolatai és mondatai mögött/mögül az elődökkel való közös lényeg: életről, halálról, költészetről.  A versformák, sorfajták, alakzatok szolid változatossága is üdítően hat újabb ciklusában: a haikutól és a néhány soros rövidverstől a lemircken át a hosszúverses párbeszédig variál a formákkal, a létversektől, a természeti képeken át, a vallomásos versekig játszik a témákkal és a költői kifejezőeszközökkel.

(Bence Erika)

Nagy Csaba a Szövet állandó munkatársa. Kötetcímadó verse is a magazin felületén jelent meg először: