Van, aki mindent siettet.
Hányat kell még aludni,
hányszor születni, hányszor halni
kis és nagy halált. Van,
aki felkéredzkedik a buszra
két megálló közt, beint
a nyájas sofőrnek, aki biztatja,
válasszon, merre sétál, előre
vagy hátra. Van viszont, aki
disznózsírt olvaszt, cinkegolyót
gyúr mogyoróval, mazsolával,
fánkformában bolygónyi
gömbbé dermeszti az erkélyen,
örülnek majd a rigók is.

Egymás után jönnek a hírek.
Betiltották a nevetést Észak-
Koreában. Meghalt Kóbor János.
Fanyar buzgalommal
szerkesztgetek egy playlistet,
nesze neked flow. Mi szóljon,
majd ha rajtam a sor. Nehogy
utoljára felbosszantson a műsor.
Jusson égi testemnek bőven földi
jel. Szinte várom. Néha tartok
egy „főpróbát”, változtatok
a sorrenden. Adok egy esélyt
Bowie-nak is. Micsoda háborítatlan
parti. Hess, pohos gyász,
pacuha gyász.

Márton Ágnes verse legutóbb a Szöveten: